Pezseg Ferihegy környéke
Ma mutatja be legújabb, a Ferihegyi repülőtér szomszédságában, Vecsés közigazgatási területén található lévő fejlesztését az Ablon. Az Airport City építése 2007-ben indult. A bázis azon logisztikai cégek, valamint kereskedelemmel foglalkozó hazai és nemzetközi vállalatok számára épül, amelyeknek egyaránt fontos a repülőtér közelsége és a városközpont könnyű elérhetősége.
A legkorszerűbb igényeket kielégítő, 8 épületből álló épületegyüttes több részletben készül, és a raktározás mellett mindegyikben lehetőség nyílik irodahelyiségek kialakítására is. Az első szakaszban felépülő C épületben 8,300 nm használható raktározásra – 11.4 méteres belmagasságú, 6.5 tonna padlóterhelésű, igény szerint osztható raktárhelységekkel -, és ezen felül közel 2,000 nm-en alakíthatóak ki az irodák. Az épület földszintjére és az első emeletre kerülhetnek a kiszolgáló (porta, teakonyha, öltöző, zuhanyzó, toalett stb.), míg a 2. és 3. emeletre a hivatali helyiségek.
A logisztikai parkhoz tartozó számos szolgáltatás része lesz a 24 órás biztonsági őrzés, és az épületek körül parkszerűen kialakított környezet valamint annak fenntartása is. A távlati tervek között vámszolgáltatás, bankfiók, postafiók, étterem kialakítása szerepel, a logisztikai park dolgozóinak munkába járását pedig a városközpontból induló minibuszjárattal kívánják majd mgoldani.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





