Rekonstruálják a Közraktárakat – Rendezvényterem, galéria, mélygarázs
A Porto Investment Kft. nyerte el a Közraktárak épületegyüttes 25 éves üzemeletetési és hasznosítási jogait a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési-, valamint Kiemelt Fejlesztések Bizottsága által, megújítására kiírt közbeszerzési eljárás eredményeképpen.
A beruházó a tervek szerint 8 milliárd forintos fejlesztést hajt végre, melyben a környező területek infrastruktúra- és közlekedésfejlesztése is szerepel – írja az ebuild.info.
A kulturális- és szórakoztatóközpont a régi épület rekonstrukciójával, valamint új épületszárnyával 23,000 nm területen helyezkedik majd el. 1,500 nm-es rendezvénytermet, galériákat, könyvesboltokat, kávé- és teaházakat, a partszakasz teljes hosszában elnyúló teraszt, továbbá 250 férőhelyes mélygarázst alakítanak ki.
A Közraktár rehabilitációjának építészeti terveit a holland építész, Kas Oosterhuis és a magyar származású Lénárd Ilona nevével fémjelzett ONL építésziroda készítette. A fejlesztés szerepel Budapest középtávú városfejlesztési tervében, a Podmaniczky Programban is.
A pályázatok elbírálása során kiemelt szempontot jelentettek az új építészeti megoldások, a kulturális és építészeti örökség megőrzésének szándéka, a közösségi és kulturális terek létrehozására, valamint a főváros várható bevételei, és a befektető pénzügyi és működtetési elképzelései.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





