Rekord bérbeadás a budapesti irodapiacon
2012. január 27. péntek
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
2011 rekord év volt a budapesti irodapiacon, mely során a bérbeadások összege majdnem elérte a 400,000 négyzetmétert, mely a 2008 óta mért legmagasabb eredmény. A Cushman & Wakefield legfrissebb adatai szerint a piac távolodni látszik attól a trendtől, amikor a bérbeadások többsége újratárgyalás volt és ismét egyre több tranzakció származik költözésekből.
Cimkék: Cushman
Rekord bérbeadás a budapesti irodapiacon

A budapesti irodapiacon közel 400,000 négyzetméter bérbeadás történt 2011 során. Ez egy abszolút rekord, legfőképpen akkor, ha az eddigi legkiemelkedőbb 2008-as évet vesszük alapul. Azt is fontos megjegyezni továbbá, hogy egyre távolabbiak azok az idők, amikor az újratárgyalások tették ki a tranzakciók nagy részét hiszen jelenleg a költözések a legjellemzőbbek. Ez a trend a későbbiekben az üresedési ráta csökkenéséhez vezet majd.  
 


A közel 400,000 négyzetméterből az új/nettó bérbeadások összege ca. 155,000 négyzetméter melyből a tényleges nettó piaci felszívás 100,000 négyzetméterre tehető. Ezen eredmények azt bizonyítják, hogy a tranzakciók 25 %-a másodlagos épületekből került a piacra és a 2010 végén 24,7%-on álló üresedési mutató 23,4%-ra való csökkenését idézte elő. Ez viszonylag kis csökkenésnek tűnik, de ha belegondolunk, hogy tavaly 71,000 négyzetméter új kínálat került a piacra, az eredmény sokkal biztatóbb. Továbbá csupán kb. 33,000 négyzetméter új terület áll jelenleg ténylegesen fejlesztés alatt, mely biztosan elkészül az elkövetkező 12-24 hónapban.

A fent elemzett eredmények még biztatóbbak, ha összehasonlításként megnézzük a prágai irodapiacot, mely köztudottan felülmúlja a budapestit. 2011 során Prágában rekord mértékű, több mint 325,000 négyzetméter terület került bérbeadásra, míg Varsóban szintén rekord mennyiségű, 600,000 négyzetméter bérbeadás történt. Egy érdekes tény, hogy ebben az évben a három főváros közül Budapesten történtek a legnagyobb arányban bővülések. Magyarországon közel 65,000 négyzetmétert tett ki a meglévő bérlők bővülése, míg Prágában ugyanez csak 18,500, Varsóban 32,000 négyzetméterre rúgott. Ez legfőképpen több multinacionális cég bővülésének és egy jelentős állami vállalat terjeszkedésének volt köszönhető. Ez az eredmény tisztán mutatja, hogy a multik továbbra is elkötelezettek Magyarország iránt és sok esetben terjeszkednek és ezzel hoznak létre új munkahelyeket.

2011 során a piac nagyon aktív volt és a mutatók optimizmusra adnak okot. A Cushman & Wakefield által képviselt Heitman befektetési vállalat számára is ez volt a meghatározó, mely csaknem 250 millió eurót fektetett be 6 budapesti irodaház megvásárlásába.

Pados Gergely, a Cushman & Wakefield partnere és budapesti irodabérbeadási vezetője elmondta: “Természetesen a legfontosabb kérdés az, mit hoz majd 2012 és 2013. A mai gazdasági helyzetben lehetetlen jóslatokba bocsátkozni, de az biztosan elmondható, hogy a budapesti irodapiac az elmúlt 4 évben jól teljesített, ezért van okunk azt remélni, hogy az elkövetkező két év is növekvő bérbeadási mutatókat és csökkenő üresedési rátát hoz majd.”


“Mindent összefoglalva továbbra is egy kihívásokkal teli piaccal kell szembenéznünk, de a pozitív jelekre kell koncentrálni. Várhatóan ez a feszült piac még 2012-ben is kitart és az év végén ismét csökkenő üresedésről és erős aktivitásról számolhatunk be, melynek során a bérleti díjak stabilizálódnak és a növekedés jeleit mutatják. Fűzte hozzá Pados Gergely.
 

Miniatűr-Ház
1024 Rózsahegy u. 1/a.
Váci úti irodaház
1047 Váci út
Gyáli Út 3/B Irodaház
1097 Gyáli út 3/B
Pacsirtamező Complex
1036 Pacsirtamező u. 41-43.


http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.074.377 m²

Kiadó "B"
497.571 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.588.001 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.290.922 m²

Kiadó Bp. környéke
1.762.088 m²

Kiadó vidék
637.474 m²

Összesen
3.690.484 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.701 db

Pesti
8.054 db

Vidéki
504 db

Összesen
11.259 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Gyárat nyit a Ganz-utód

Hamarosan beindítja a termelést a tamási Tamgép Kft. üzemében a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY). A...


A Müller drogérialánc Letenyén megvetette a lábát

Az év közepén kezdi meg működését a Müller drogérialánc most épülő új, nemzetközi logisztikai...


Már kijelölték a lakásokat

A bankok kijelölték az érintett ingatlanokat, és az első lakások március elején beérkezhetnek a tavaly...


Vége a kikapcsolási moratóriumnak

Megszüntetik mától a kikapcsolási moratóriumot a gáz- és áramszolgáltatók. A legtöbb társaság azonban a...


Vége a kikapcsolási moratóriumnak

Megszüntetik mától a kikapcsolási moratóriumot a gáz- és áramszolgáltatók. A legtöbb társaság azonban a...


Románia perli a Vegyépszert

Az előző Orbán-kormány sikercége utakat hagyott félbe, és több mint háromszáz romániai alvállalkozónak...


Rajka fele már szlovák állampolgár

Már a lakosság felét szlovák állampolgárok adják a hármas határ közelében fekvő Rajkán, írja a Kisalföld.

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deák lászló Magyar 36 irodaház 13      Oktatás Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
2010 Q3
Sprinter Futárszolgálat CityPoint9 600    Colliers 2010 Q3
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail