Rohamosan csökkennek a lakásárak
Felgyorsult a lakásárak esése Európában, míg 2008 utolsó negyedévében 2,3 százalékkal értek kevesebbet a lakóingatlanok, mint egy évvel korábban, addig 2009 első negyedévének végén már 5,1 százalékkal – írja a Financial Times.
A lakásárak Európában 2009 első negyedévében gyorsabb ütemben zuhantak, mint egy negyedévvel korábban, 2008 utolsó három hónapjában, mikor a globális recesszió felütötte fejét. Az árak átlagosan 3,5 százalékkal voltak alacsonyabbak az Eurózónában 2009 első negyedévében az egy évvel korábbiakhoz képest, míg 2008 utolsó negyedévében csupán 0,8 százalékkal álltak alacsonyabb szinten mint egy évvel korábban. Egész Európát tekintve a lakásáresés megduplázódott, 2008 végén csupán 2,3 százalékkal értek kevesebbet a lakóingatlanok, mint egy évvel korábban, 2009 első három hónapjának végén azonban már 5,1 százalékkal.
Az olyan államokban, ahol magas a lakástulajdonlás aránya, mint például az Egyesült Királyságban, vagy épp Spanyolországban, sokkal nagyobb károkat szenved el a lakáspiac, mint a hagyományosan jelentős bérlakásállománnyal rendelkező Németországban. A FT adatai szerint Angliában és Walesben 12,7 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak az év első negyedévében, mint egy évvel korábban, míg Spanyolországban és Franciaországban a csökkenés mértéke 6,5 százalékos volt, ugyanakkor Németországban csupán 0,6 százalékos.
Közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy a lakásárak esése, tovább lassíthatja az építőipari beruházásokat, visszafoghatja a privát fogyasztást, és komoly terhet jelent a bankok számára. A bankoknak ugyanis le kell írniuk a nem teljesítő hiteleiket, ami erodálhatja a profitjukat, illetve a tőkéjüket.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





