Semmi sem változott Bukarestben
A Bukarest körüli telkek átlagos ára márciusban 353,4 román lej/ négyzetméter körül alakult, ami tulajdonképpen szinte megegyezik a 2008-ben megállapított összegekkel, ugyanakkor az euró árak csökkentek. Másik tendenciaként megfigyelhető, hogy az eladók inkább kisebb területeket kívánnak értékesíteni – írja a Ziarul Financiar.
Euróban kifejezve a telkek átlagos ára Ilfov megyében, vagyis Bukarest környékén 82,6 euró volt márciusban négyzetméterenként , 13,2%-kal alacsonyabb, mint ami a tavalyi év azonos időszakában tetten érhető volt, a Visionwise Consultint legfrissebb elemzése szerint. Az általános trendeknek megfelelően az euróárak csökkentek, míg a román lejben kifejezett összegek nem változtak 2008 márciusához viszonyítva.
A tanulmány, mely a három legnagyobb országos online hirdetési felület 14 ezer ajánlatát vizsgálta, arra az eredményre jutott, hogy a legnagyobb áresésre a külterületi területek esetében került sor, az euróban mért árak itt 15%-kal csökkentek, míg a lejben számítottak 2,2%-kal mentek lejjebb tavaly márciushoz képest. Ugyancsak csökkent az ajánlatok száma mellet az értékesítendő területek nagysága is, 0,9 hektárra a tavalyi átlagos 1,3 hektárról. A belterületi telkek átlagosan 98,4 euró/négyzetméteres áron cseréltek gazdát a múlt hónapban, 10,4%-kal kevesebbért, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor a lejbe számított értékek 3,1%-kal magasabbak lettek. Az eladásra szánt területek nagysága ezek esetében is csökkent, az értékesítési ajánlatok 43%-ka 1000 négyzetméteresnél kisebb területre szólt, míg 2008 márciusában arányuk csupán 30,9%-os volt.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





