A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a jelzálogalapú svájcifrank-hitelek teljes hiteldíj mutatója átlagosan 7,6 százalék volt idén júniusban. Ez 2,2 százalékpontos növekedést jelent 2006 vége óta. Korábban elemzőkre és banktisztviselőkre hivatkozva megírtuk, a kamatnövekedés egy része indokolatlan, különösen annak tekintetében, hogy a svájci jegybank irányadó kamatrátája ebben az időszakban meredeken esett. A hazai frankkamatok más összehasonlításban is magasnak tűnnek. A régiós versenytársunkként emlegetett és a hozzánk sok vonatkozásban hasonlító lengyelek nálunk jóval alacsonyabb kamatokat fizetnek a hasonló paraméterekkel rendelkező frankhiteleik után, átlagosan 4 százalékot. Kérdés, hogy az eltérés indokolt-e, vagy sem.
Az ügyfelekkel megfizettetett végső kamat nagysága a forrásköltségtől, a hitelre jutó banki kezelési költségtől, a banki tőkeköltségtől, az adott hiteltípushoz és felvevői körhöz tartozó vissza nem fizetési kockázat felárától és nem utolsó sorban az elvárt profittól is függ. A lényeg, hogy egy hitel annál olcsóbb, minél megbízhatóbb az ország, a közvetítő bank és a kölcsönért sorban álló ügyfél. A felsorolt tényezőkből adódó előnyök és hátrányok egyesével beépülnek a hitelek árába, mi pedig lényegében minden szempontból hátrányban vagyunk a lengyelekkel szemben. Az, hogy nem ok nélkül fizetünk többet, nem jelenti automatikusan azt, hogy pontosan annyit fizetünk, amennyi indokolt lenne. Az ügyfél- és partnerkockázat, illetve a nyereséget is tükröző 5,29 százalékos hazai marzs és a lengyel 2,94-es átlag között 235 bázispont a különbség. Ha jóhiszeműen feltételezzük, hogy a bankok tulajdonosai mindkét piacon ugyanakkora profitot tesznek zsebre, az eltérés egyetlen indokolható oka az lehet, hogy nálunk ennyivel kockázatosabb hitelezni, mint a lengyeleknél.
A dolog számszerűsítve így fest: az elmúlt három évben évente mintegy 2 százalékkal, tehát 200 bázisponttal nagyobb volt a magyar bankok hitelezésen elszenvedett vesztesége, mint Lengyelországban. Ebből összesen 600 bázispontos többletveszteség adódik, amit a megkérdezettek szerint korrektebb lenne nem azonnal bevasalni a magas kamatmarzzsal, hanem hosszabb távra leosztva visszaszedni, tekintettel arra, hogy az utóbbi rosszul sikerült éveket egy 10-15 éves profitábilis időszak előzte meg. Ebben a periódusban a hazai hitelezési veszteségek a lengyelekhez képest is hasonlóak, időnként alacsonyabbak is voltak. Tízéves periódusra vetítve ez a 3 évnyi extra költség, illetve veszteség pusztán 60 bázispontos eltérést indokolna évente a mostani 235-ből. Ezzel számolva a nehezen indokolható kamatfelár 175 bázispont, ami azt jelenti, hogy a bankok akár ennyivel csökkenthetnék átlagos kamataikat, hogy árazási gyakorlatuk hosszabb távon is reálisabb, a múlt sikereire tekintettel valamivel kiegyensúlyozottabb és nem utolsó sorban az ügyfeleknek kedvezőbb legyen, fogalmazott az egyik megkérdezett. Ha a bankok ezt megtennék, egy "normális" svájci frank alapú jelzálogkamat durván 5,8 százalék lehetne a jelenlegi 7,6 százalék helyett, úgy, hogy még így is maradna nyereség a hitelezésen, mint alább látszik, nem is olyan kevés. (Ez forintra fordítva azt jelenti: egy átlagos, durván 15 éves hátralévő futamidejű, 27 ezer svájci frankos, tehát 6,5 millió forintos tőketartozás havi részlete 257 frankról 228 frankra csökkenne, ami bő 7 ezer forintos megtakarítást jelentene az adósnak a pénteki árfolyam mellett. Ez havonta 10 százalék fölötti részletcsökkenést eredményezne.
|
Cikk ajánlás
 
Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||
 |
