New York legnagyobb infrastrukturális beruházásának célja, hogy Manhattan és New Jersey között új, kötöttpályás közlekedését hozzon létre. A két alagút hatvan méter mélyen húzódik, 15 kilométer hosszan. A forgalom várhatóan hat pályán fog zajlani. Grandiózus tervek.
Grandiózus árakkal. A projekt az elsődleges számítások szerint is (és biztos, hogy lesznek még) kilenc milliárd dollárba fog kerülni, amiből eddig több mint 600 milliót már eltapsoltak. Az ARC alagúttól (Access to the Region's Core) azonban nem csak New York közlekedésének újraformálását várják, hanem egy kisebb államnak is dicséretére váló gazadasági fellendülést: 44.000 új munkahelyet, és 45 milliárd dollár értékű konjunkturális fellendülést. Grandiózus álmok.
Azonban nem mindenki álmodik. Így New Jersey republikánus kormányzója sem, aki szerint a projekt inkább 14 milliárdba fog kerülni, és egyáltalán nem old meg semmit, inkább újabb problémákat generál (nem mellesleg az ő számításai szerint így többe kerül, mint a Szent Gotthhárd bázisalagút, mely 57 kilométer hosszú). Szerinte 6000 munkavállaló, akiket korábban felvettek, újra elveszthetik a munkájukat, miközben már 856 millió dollár értékben már megkötöttek egy sor szerződést (kérdést mire), ráadásul az alagút nyugati, New Jersey-ben lévő oldalán az alagút komoly konstrukciós hibákkal rendelkezik. Összefoglalva, a kormányzó, Chris Christie finoman szólva sem az az álmodozós típus.
Valójában az egész megközelítéssel gondok vannak. Az ARC alagút históriája talán annak a jelképe is lehetne, miért annyira elhibázottak az Egyesült Államok gazdaságfejlesztési elképzelései, írja a Spiegel. Ahogyan találóan és kétértelműen fogalmazta Marc Pitzke: az amerikai konjunktúrapolitika oly mértékben zátonyra futott és reménytelenül kilátástalan, mint egy görög tragédia.
Látszólag úgy fest, hogy a demokrata kormányzat beruházását hivatalból tartja feleslegesnek New Jersey republikánus kormányzója. Ehelyett azonban egészen többről van szó.
Abban egyetértenek az amerikai gazdasági szereplők és elemzők, hogy nagy a baj. A gazdasági fejlődés mélyponton, a munkanélküliség egekben, egyre több a szegény. A megoldási javaslatok tekintetében - mint szinte mindenhol máshol - két nagy csoport körvonalazódik. Az egyik csoport továbbra is a gazdaságélénkítő beruházásokban látja a kiutat (lásd alagút), a másik inkább a nadrágszíj újbóli meghúzásával, erőteljesebb fiskális szigorral lépne fel a válság ellen. A jövő azonban korántsem szívderítő, ugyanis az országban gyakorlatilag patthelyzet van, legalábbis a kongresszusi választásokig. A kiadás, vagy megszorítás örök vitája pedig egyelőre marad.
Fogyatkozó középosztály, ipari visszaesés
Bár az utóbbi időben több mint 800 milliárd dollárt pumpáltak a gazdaságba, számos elemző szerint ennek semmilyen hatása nincs az amerikai gazdaságra. S bár megakadályozta a totális összeomlást, de ennél többre már alkalmatlan. Érdekes, hogy az Egyesült Államok médiumai gyakorlatilag tele vannak a gazdasági fellendülés híreivel, ebből az átlag amerikai azonban semmit nem érez. A növekedés rendkívül gyenge és bizonytalan, a munkaerőpiac egyáltalán nem mozog, a fogyasztás stagnál.
De miért van az, hogy a lesajnált öreg kontinens gazdasága egyre inkább kilábal a válságból, miközben a példának tartott Egyesült Államok egyelőre nem találja a megoldást?
A Spiegel elemzője szerint az ok nem a politikában, hanem a szerkezetben rejlik. Így a válság hatékony ereje valójában nem az állami dotáció, hanem inkább a meglévő és jól működő szociális háló, mely megakadályozta a középosztály végzetes elgyengülését. Ez, és az egészséges ipari szerkezet volt az, mely ismét lehetővé tette a gazdaság növekedését. A betegeskedő Amerika jelképévé válhatna, hogy a nagy detroiti autógyárak - gyakorlatilag panganak, az import pedig már jó ideje meghaladja az exportot.
Miközben a kormányzat időt akar, a háttérben egyre nagyobb a háború a gazdaság irányításának terén. A "neo-keynesiánosuok" több időt akarnak, miközben az ellenzők szerint a gigaprojektek és az állandósuló kormányzati aktivizmus semmi mást nem produkált, mint 1,5 billió dolláros hiányt (a kormányzat szerint szeptemberben ez "csak 1290 milliárd dolláros" volt). Egyik legnagyobb bírálója Alan Greenspan, A Federal Reserve Kormányzótanácsának exelnöke, aki szerint immáron elengedhetetlen visszatérni a fiskális egyensúlyhoz.
Az egyre erősődő ellenállás természetesen nem könnyíti meg Obama helyzetét, aki amúgy is meggyengült az egészségügyi reform kilátástalan útvesztőjében. Egyre közelebb van a kongresszusi választás, mely várhatóan a republikánusok előretörését fogja hozni, így az erővonalak újbóli átrendeződése megadhatja az utolsó tördöfést Obama álmainak. Közben nagy mozgolódások vannak a republikánusok háza tájékán is. Christine O'Donnell, a republikánusok fiatalabb generációjának egyik leghangosabb képviselője, aki a Delaware államban tartott republikánus előválasztáson nagy meglepetésre legyőzte az amerikai törvényhozásban már 18 éve helyet foglaló Mike Castle-t, igazán nagy vihart kavart az amerikai belpolitika semmiképp sem állóvíznek tekinthető felszínén. O'Donnell-nek egyszerűek a gazdasági elképzelései: a kiadások rosszak, a fiskális szigor jó. A hölgy szerint az államnak a hadseregen kívül ki kell vonulnia mindenhonnan, megszüntetné az egészségügyi és pénzügyi reformot, privatizálná a nyugdíjakat, és valójában még adót sem nagyon fizetne. O'Donnell persze egyelőre még csak egy szenátorjelölt, ám feltűnése egyre inkább jelzi az amerikai választók hangulatának átalakulását. A közvélemény-kutatások szerint az ország népességének kétharmada ért egyet O'Donnell és a "Tea Party" javaslataival. Utóbbi ereje és befolyásának növekedése egyre inkább jelzi a republikánusok közötti meghasonulást és megosztottságot.
Adósságspirál?
Niall Ferguson, a Harvard professzora szerint a további zaboláltan költekezés könnyen adósságspirálba vezethet. Közben Ben Bernanke FED elnök pénteken nyilatkozta, hogy újabb gazdaságélénkítő programot indítanak, ám ennek mértékéről még semmit nem tudni. Mint mondta, muszáj közbeavatkozni, már csak a munkaerő-piac ösztönzésére, és a deflációs hatás megállítására.
New York-ban eközben folytatódnak az építkezések és a végtelen dugók. Az alagút végén viszont sehogy sem akar látszani az a bizonyos fény...
Spigel.de nyomán.
|
Cikk ajánlás
 
Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||
 |
