Spiegel: Alagút a semmibe? Keserű kilátások az USA-ból.
2010. október 18. hétfő
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Miközben másról sem szólnak az amerikai gazdasági hírek, mint a folyamatos gyengélkedés, vagy visszaesés, New York és az amerikai kormányzat látszólag az előremenekülést választja. Ez pedig egy gigantikus infrastrukturális beruházás a Nagy Almában, ami az építkezés támogatói szerint újraformálja New York-t. Más már kevésbé ennyire lelkes. A Spiegel cikke nyomán.
Spiegel: Alagút a semmibe? Keserű kilátások az USA-ból.

New York legnagyobb infrastrukturális beruházásának célja, hogy Manhattan és New Jersey között új, kötöttpályás közlekedését hozzon létre. A két alagút hatvan méter mélyen húzódik, 15 kilométer hosszan. A forgalom várhatóan hat pályán fog zajlani. Grandiózus tervek.

Grandiózus árakkal. A projekt az elsődleges számítások szerint is (és biztos, hogy lesznek még) kilenc milliárd dollárba fog kerülni, amiből eddig több mint 600 milliót már eltapsoltak. Az ARC alagúttól (Access to the Region's Core) azonban nem csak New York közlekedésének újraformálását várják, hanem egy kisebb államnak is dicséretére váló gazadasági fellendülést: 44.000 új munkahelyet, és 45 milliárd dollár értékű konjunkturális fellendülést. Grandiózus álmok.

 

Azonban nem mindenki álmodik. Így New Jersey republikánus kormányzója sem, aki szerint a projekt inkább 14 milliárdba fog kerülni, és egyáltalán nem old meg semmit, inkább újabb problémákat generál (nem mellesleg az ő számításai szerint így többe kerül, mint a Szent Gotthhárd bázisalagút, mely 57 kilométer hosszú).  Szerinte 6000 munkavállaló, akiket korábban felvettek, újra elveszthetik a munkájukat, miközben már 856 millió dollár értékben már megkötöttek egy sor szerződést (kérdést mire), ráadásul az alagút nyugati, New Jersey-ben lévő oldalán az alagút komoly konstrukciós hibákkal rendelkezik. Összefoglalva, a kormányzó, Chris Christie finoman szólva sem az az álmodozós típus.

 

Valójában az egész megközelítéssel gondok vannak. Az ARC alagút históriája talán annak a jelképe is lehetne, miért annyira elhibázottak az Egyesült Államok gazdaságfejlesztési elképzelései, írja a Spiegel. Ahogyan találóan és kétértelműen fogalmazta Marc Pitzke: az amerikai konjunktúrapolitika oly mértékben zátonyra futott és reménytelenül kilátástalan, mint egy görög tragédia.

 

Látszólag úgy fest, hogy a demokrata kormányzat beruházását hivatalból tartja feleslegesnek New Jersey republikánus kormányzója. Ehelyett azonban egészen többről van szó.

 

Abban egyetértenek az amerikai gazdasági szereplők és elemzők, hogy nagy a baj. A gazdasági fejlődés mélyponton, a munkanélküliség egekben, egyre több a szegény. A megoldási javaslatok tekintetében - mint szinte mindenhol máshol - két nagy csoport körvonalazódik. Az egyik csoport továbbra is a gazdaságélénkítő beruházásokban látja a kiutat (lásd alagút), a másik inkább a nadrágszíj újbóli meghúzásával, erőteljesebb fiskális szigorral lépne fel a válság ellen. A jövő azonban korántsem szívderítő, ugyanis az országban gyakorlatilag patthelyzet van, legalábbis a kongresszusi választásokig. A kiadás, vagy megszorítás örök vitája pedig egyelőre marad.

 

Fogyatkozó középosztály, ipari visszaesés

 

Bár az utóbbi időben több mint 800 milliárd dollárt pumpáltak a gazdaságba, számos elemző szerint ennek semmilyen hatása nincs az amerikai gazdaságra. S bár megakadályozta a totális összeomlást, de ennél többre már alkalmatlan. Érdekes, hogy az Egyesült Államok médiumai gyakorlatilag tele vannak a gazdasági fellendülés híreivel, ebből az átlag amerikai azonban semmit nem érez. A növekedés rendkívül gyenge és bizonytalan, a munkaerőpiac egyáltalán nem mozog, a fogyasztás stagnál.

 

De miért van az, hogy a lesajnált öreg kontinens gazdasága egyre inkább kilábal a válságból, miközben a példának tartott Egyesült Államok egyelőre nem találja a megoldást?

 

A Spiegel elemzője szerint az ok nem a politikában, hanem a szerkezetben rejlik. Így a válság hatékony ereje valójában nem az állami dotáció, hanem inkább a meglévő és jól működő szociális háló, mely megakadályozta a középosztály végzetes elgyengülését. Ez, és az egészséges ipari szerkezet volt az, mely ismét lehetővé tette a gazdaság növekedését. A betegeskedő Amerika jelképévé válhatna, hogy a nagy detroiti autógyárak - gyakorlatilag panganak, az import pedig már jó ideje meghaladja az exportot.

 

Miközben a kormányzat időt akar, a háttérben egyre nagyobb a háború a gazdaság irányításának terén. A "neo-keynesiánosuok" több időt akarnak, miközben az ellenzők szerint a gigaprojektek és az állandósuló kormányzati aktivizmus semmi mást nem produkált, mint 1,5 billió dolláros hiányt (a kormányzat szerint szeptemberben ez "csak 1290 milliárd dolláros" volt). Egyik legnagyobb bírálója Alan Greenspan, A Federal Reserve Kormányzótanácsának exelnöke, aki szerint immáron elengedhetetlen visszatérni a fiskális egyensúlyhoz.

Az egyre erősődő ellenállás természetesen nem könnyíti meg Obama helyzetét, aki amúgy is meggyengült az egészségügyi reform kilátástalan útvesztőjében. Egyre közelebb van a kongresszusi választás, mely várhatóan a republikánusok előretörését fogja hozni, így az erővonalak újbóli átrendeződése megadhatja az utolsó tördöfést Obama álmainak. Közben nagy mozgolódások vannak a republikánusok háza tájékán is. Christine O'Donnell, a republikánusok fiatalabb generációjának egyik leghangosabb képviselője, aki a Delaware államban tartott republikánus előválasztáson nagy meglepetésre legyőzte az amerikai törvényhozásban már 18 éve helyet foglaló Mike Castle-t, igazán nagy vihart kavart az amerikai belpolitika semmiképp sem állóvíznek tekinthető felszínén. O'Donnell-nek egyszerűek a gazdasági elképzelései: a kiadások rosszak, a fiskális szigor jó. A hölgy szerint az államnak a hadseregen kívül ki kell vonulnia mindenhonnan, megszüntetné az egészségügyi és pénzügyi reformot, privatizálná a nyugdíjakat, és valójában még adót sem nagyon fizetne. O'Donnell persze egyelőre még csak egy szenátorjelölt, ám feltűnése egyre inkább jelzi az amerikai választók hangulatának átalakulását. A közvélemény-kutatások szerint az ország népességének kétharmada ért egyet O'Donnell és a "Tea Party" javaslataival. Utóbbi ereje és befolyásának növekedése egyre inkább jelzi a republikánusok közötti meghasonulást és megosztottságot.

  

Adósságspirál?

 

Niall Ferguson, a Harvard professzora szerint a további zaboláltan költekezés könnyen adósságspirálba vezethet. Közben Ben Bernanke FED elnök pénteken nyilatkozta, hogy újabb gazdaságélénkítő programot indítanak, ám ennek mértékéről még semmit nem tudni. Mint mondta, muszáj közbeavatkozni, már csak a munkaerő-piac ösztönzésére, és a deflációs hatás megállítására.

 

New York-ban eközben folytatódnak az építkezések és a végtelen dugók. Az alagút végén viszont sehogy sem akar látszani az a bizonyos fény...

 

Spigel.de nyomán.

C-Moll1 logisztikai központ
1225 Bányalég utca 60/b
Sashalom
1163 Kövirózsa u.6.
FADDI TELEPHELY - RAKTÁR
7133 Sándor u. 2
Mátyásföldi raktárbázis
1165 Újszász utca 43.

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
684.547 m²

Összesen
3.786.318 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az Eszközkezelő

Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban...


Növekvő áfakulcsok: égig nőnek az áfák?

Az Európai Unióban nőttek az áfakulcsok 2008 óta, az idén 21 százalék az átlag, a tavalyi 20,7 százalék...


A CBRE ötödszörre is a legnagyobbak listáján

A CBRE csoport immár ötödik egymást követő évben szerepel a Fortune magazin 500-as listáján. A CBRE...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail