Tájba illeszkedő logisztikai központ Franciaországból
Franciaországban is van semmi közepe, ahol a mezőgazdasági termények mellett logisztikai központok és más, városi levegőt nem igénylő objektumok nőnek előszeretettel. Közéjük tartozik az energiában utazó EDF társaság archívuma is, ahol 70 kilométernyi papír és mikrofilm kap helyet a jövőben

A zömében beton és acél felhasználásával emelt kockát kívülről a táj, vagyis a föld színeibe burkolták, a falakon elszórt tükröződő felületek pedig még inkább segítik a zord geometria finomítását. Ebben azért nagyjából ki is merül az illeszkedés szemmel látható része. Más tekintetben azonban tényleg környezettudatos épülettel van dolgunk: logisztikai szempontból jelentősen csökkentették az archiválási célból megtett kilométerek számát, a lehető legkisebb területet marták ki a művelésből, a ház pedig magas szinten teljesít energiagazdálkodási téren.
A 19 méter magas, mintegy 1400 négyzetméteren elterülő objektum 7000 négyzetméter hasznos területet kínál. Az alternatív energiaforrások, illetve a kedvező tájolás, a két rétegű betonfalak alkalmazásával a ház energiaigényét 29 kWh/m²-re szorították le.
Az épület azért inkább emlékeztet egy idegen lények által emelt erőműre, mint társasági trezorra, az EDF ezért a leesett állal szántó traktorost a térség gazdasági felzárkóztatására kidolgozott programmal igyekszik meggyőzni. A ház egyben jelképe is a társaság társadalmi felelősségvállalásának, és garanciája a régióban betöltött szerepük hosszú távú megőrzésének.
Forrás: Tranzitonline.hu/LogPortal

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




