Tessék, már akciózzák az ingatlanokat! - Most érdemes bevásárolni garázsból?
2010. március 10. szerda
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A válság kitörése óta alig esett szó a garázsok piacáról, noha az esetenként több millió forintért kínált, néhány négyzetméteres ingatlanokból továbbra is bőségesen van kínálat a piacon, vevő viszont egyre kevesebb akad.

Míg néhány évvel ezelőtt, az új építésű projektek aranykorában még az is megesett, hogy sorban álltak az új lakók a garázsokért, ma már sok esetben alig-alig lehet eladni azokat.

Érdemes most venni?

Bár az elmúlt évek során számos ingatlanfejlesztő hívta fel különféle sajtóközleményekben a figyelmet arra, hogy az új lakás vásárlásakor nem árt időben és gyorsan az autó számára szükséges beállóhelyet is megvásárolni, a piac valahogy egyre nehezebben értett a szóból. Sok esetben lehetett tapasztalni, hogy a lakások elkészülte után, a jellemzően 1-3 millió forintért kínált garázsok értékesítésére újabb és újabb akciókat indított a beruházó, majd ezek részleges sikerét látva - elkerülvén azt, hogy az objektumok egyetlen forint bevételt se hozzanak - különféle bérleti konstrukciókat ajánlottak fel, jellemzően havi 10-25.000 forintért. A tulajdonosoknak anyagilag jóval kedvezőbb megoldás itt-ott sikeres volt, ám így is bőven maradtak üres beállók.

Csak az első fecskére kellett várni


Mióta rendelet szabályozza, hogy legalább annyi autóbeállót kell építeni, mint ahány lakás található az épületben, még inkább megnehezedett az értékesítők dolga, hiszen nagy valószínűséggel nincs minden beköltözőnek autója, a piaci tapasztalatok szerint pedig az üresen maradt helyeket még azok sem töltik fel teljesen, akik adott esetben több autó számára is vásároltak parkolót. Ráadásként némi matekozással könnyen rájöttek a tulajdonosok, hogy ha kivárnak és bérelnek, a garázs vételárát havi részletben befizetve 5, vagy akár 10 évig is viszonylag alacsony havi díjért parkolhatnak, az eredeti alaptőkét pedig valamilyen befektetési formába invesztálva a hozamból a bérleti díj jó része is kitermelhető.

Különösen nehéz helyzetben voltak azon társasházak beruházói, akik olyan területen építkeztek, ahol az utcai parkolás ingyenes volt (sokáig nem csak a külvárosi területek voltak ilyenek, hanem az újlakás vásárlás szempontjából máig népszerű Zugló, vagy a XIII. kerület egyes részei), avagy a közvetlen közelben olcsó havi díjjal üzemelő parkolóház működött. Egy Pesterzsébeten épült lakóparkban például az átadás után három évvel is a garázsok több, mint egyharmada áll üresen, de egy igen felkapott és népszerű zuglói projektben, mely 2006-ban került átadásra is akciózik még a beruházó, hátha valaki mégis rászánja magát a vásárlásra. A tulajdonosok között természetesen működött az információcsere, melybe sokszor a kelleténél bőbeszédűbb értékesítők is besegítettek - olykor bizony egy-egy elszólásból is felmérhette a potenciális vevő, hogy a garázsvásárlással nem feltétlenül kell sietni. A bérleti konstrukciók terjedésének köszönhetően pedig egyre többen kivárják a végső, legkedvezőbb ajánlatot.

Ha nem veszik, akkor kötelező

Más építkezéseknél sokkal egyszerűbb módját választották a garázsok értékesítésének: kötelezővé tették azt, a lakást csak az autóbeállóval együtt lehetett megvásárolni. Bár az árukapcsolás etikusságáról lehet vitatkozni, a módszer semmiképpen sem új: a használt ingatlanok piacán is számos példát lehet találni arra, hogy az egyébként árban, elhelyezkedésben kedvező eladó lakás mellé ki kell fizetni a hozzá tartozó garázst is.

A fenti üzleti modell - főleg azokban a körzetekben, ahol az utcai parkolás drága volt, vagy közbiztonsági okok miatt nem feltétlenül tűnt a legjobb döntésnek - sokáig működött is, ám a gazdasági válság ezen a téren is kellemetlen következményeket hozott az újépítésű piac számára. A 2008 ősze óta takaréklángon üzemelő szegmensben már annak is örül sok beruházó, ha a lakást elviszik - a garázsokat pedig vagy "emészthető" szintre árazták le (ez általában 1 millió forint körüli összeget jelent), vagy lehetőséget biztosítanak a bérlésre. Időnként előfordultak "csomagajánlatok" is, amikor a nehezen fogyó garázsokat beépítették az ingatlan árába, ez azonban sokszor hitelezési szempontból okozott problémákat.

Előnyben a Belváros

A legjobb helyzetben máig a belső, belvárosi projektek vannak, ahol a garázsvásárlás ösztönzéséhez szükséges mindegyik feltétel teljesül: az utcán drága és időkorlátos a parkolás, általában nem szokott parkolóhely lenni, és az egymás hegyén-hátán parkoló járművek miatt az átlagember nem szívesen hagyja az utcán többmilliós autóját. Ezeknél a beruházásoknál akár 2.5-3 millió forintot is elkérnek egy-egy parkolóhelyért, jóval nagyobb sikerrel téve ezt, mint Budapest szellősebb területein.

Hasonló képet mutat a vidéki piac is - a közhiedelemmel ellentétben - sok megyei jogú nagyvárosban a garázshelyek egy fillérrel sem olcsóbbak, mint a főváros belső kerületeiben. Pécs belvárosában közel 3 millió forintot kérnek egy garázsért (némi alkudozás után tároló is járhat hozzá), Nyíregyházán, Miskolcon, Tatabányán vagy éppen Győrben 1.5-2 millió forint között lehet gondoskodni az autó biztonságos elhelyezéséről. A főváros kevésbé frekventált kerületeiben - mint például a VIII.-ban - 1.2 millió forintért kínálják a parkolóhelyeket, azonban tömött sorok szinte sehol sem állnak.

Megéri beállni?

Ingatlanszakértők szerint az a piaci környezet, ami a 2004-2007-es időszakot jellemezte, a közeljövőben aligha fog visszatérni, ráadásul a vevők is sokkal jobban megnézik, mit vesznek. "Míg korábban mindegy volt, csak legyen parkoló, ma már árban is erősen érződik a különbség a belső udvarra felfestett két festékcsík, a fedett teremgarázshely, illetve a biztonsági személyzettel működő, fűtött garázshelyek között" - jelzi a piac átalakulását egy ingatlanközvetítő. Véleménye szerint sok helyen komoly probléma volt, hogy a garázsokban - azok őrizetlensége miatt - rendszeresek voltak a lopások és az autófeltörések, ami újabb kiadásokat tett szükségessé a tulajdonosok részéről.

Az új áraktól sokszor semmiben el nem maradó használt garázsok esetében - a főváros egyes elit kerületeiben az 5 millió forintos kínálati ár sem számít ritkáságnak - elsősorban a lakótelepi garázsokban van a legtöbb fantázia, melyek továbbra is nagy eszmei értékűnek számítanak, és kiválóan alkalmasak másfajta, vállalkozási célokra is - az ország számos lakótelepén üzemelnek garázsokból átalakított üzletek, jellemzően havi néhány tízezer forint bérleti díjjal.

Garázst vásárolni ma sem feltétlenül rossz üzlet. Azon területeken, ahol a parkolási lehetőség igen szűkös, vagy éppen kevés a garázs (ilyen például Budán a Várnegyed környéke, vagy éppen az V-VII. kerület a pesti oldalon), középtávon az autóbeálló értéke még növekedhet is, szükség esetén pedig bevételt is termelhet. A központtól távolabb, ahol láthatóan nehezen fogynak a garázsok, első körben inkább a bérlet lehet jó megoldás.

Forrás: ReSource
Völgy Liget
1021 Völgy utca 10.
Nanette Harmony
1132 Rozsnyai utca 20.
Erdőalja Lakókert
1037 Erdőalja u. 153/a-b
Gizella lakópark
8200 Rómer Flóris u. 2


http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.163.341 m²

Kiadó "B"
506.086 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.685.480 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.290.722 m²

Kiadó Bp. környéke
1.756.488 m²

Kiadó vidék
633.074 m²

Összesen
3.680.284 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.701 db

Pesti
8.054 db

Vidéki
504 db

Összesen
11.259 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Kartellvizsgálat több óriásbank ellen

A svájci versenybizottság (Weko) vizsgálatot indít a két nagy svájci bank, az UBS és a Credit Suisse, valamint...


A legkárosabb uniós beruházások között a 4-es metró

Öt magyarországi beruházás is szerepel a legkárosabbnak titulált EU-projektek között, amelynek listáját...


A legkárosabb uniós beruházások között a 4-es metró

Öt magyarországi beruházás is szerepel a legkárosabbnak titulált EU-projektek között, amelynek listáját...


Ezer százhalombattai lakásban nincs fűtés

Helyreállt az áramszolgáltatás, így hamarosan fűtés és meleg víz is lesz azon a százhalombattai...


Duplájára nő a hódmezővásárhelyi pulóvergyár

Duplájára nő a hódmezővásárhelyi ing és pulóvergyár, raktárak és irodákat is építenek.


Duplájára nő a hódmezővásárhelyi pulóvergyár

Duplájára nő a hódmezővásárhelyi ing és pulóvergyár, raktárak és irodákat is építenek.


Felújítják a Pesti Hírlap-székházát, de nem eredeti formájában

Felújítják és átépítik Budapest egyik legnagyobb, három utcára néző, de évtizedek óta üresen álló...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deák lászló Magyar 36 irodaház 13      Oktatás Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
2010 Q3
Sprinter Futárszolgálat CityPoint9 600    Colliers 2010 Q3
FedEx Airport City logisztikai park 180    Ablon 2010 Q3
Kühne+Nagel Europolis Park BUDAPEST M1 4000    logisztika Europolis 2010 Q3
Trilak Airport City logisztikai park 3016    DTZ 2010 Q3
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail