Több lakáshitelt adott a Fundamenta a tervezetnél
A tervezett 30 milliárd forint helyett 44 milliárd forint új lakáshitelt helyezett ki a Fundamenta-Lakáskassza 2011-ben. A takarékpénztár piaci részesedése a lakáshitel-kihelyezésekben így csaknem négyszeresére, 18%-ra nőtt.
2011 novemberéig 307 milliárd forint összegű új lakás-előtarékossági szerződést kötött a Fundamenta, ami 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban kötött új üzletek szerződéses értékét. Ezzel a cég becslései szerint mintegy 60 százalék körüli piaci részesedést ért el az új szerződések terén. Tavaly novemberig a Fundamenta 33,9 milliárd forint lakáshitelt folyósított, ezzel közel 18%-os piaci részesedést ért el. Ez a szám a 2010-es év hasonló időszakában 4,9% volt. A társaság tavaly az utolsó hónapban további mintegy 10 milliárd Ft hitelt helyezett ki, azaz a lakáskassza decemberben megközelítőleg annyi hitelt folyósított, amennyit 2010-ben egész évben összesen, és mintegy 4-szer többet éves összevetésben. Ami a végtörlesztést illeti, a Fundamenta tavaly karácsonyig 4850 ügyfél esetében 18,5 milliárd forint összegben fogadott be hitelkérelmet, ez összegben 7,5%-os, darabszámban 12%-os piaci részesedést jelent ezen hitelcél esetében.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t

OtthonTérkép mobilapp – Ne maradj le az árcsökkenésekről az ünnepek alatt sem!

A Kúria kimondta: érvénytelen a devizahitel – mégis tovább hajtják be a pénzt a családon
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Retail

Új korszak kezdődik a Media Marktnál, így alakul át a népszerű bolthálózat
A jövőben több szolgáltatás bevezetését tervezi a cég.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





