Tovább erősít a HOCHTIEF Development Hungary
Az építés felén már túl jár a Hochtief Development Hungary által fejlesztett Capital Square irodaház kivitelezése a Váci út 76. szám alatt. A közel 38,5 ezer négyzetméter bruttó alapterülettel, valamint 650 férőhelyes, háromszintes földalatti garázzsal rendelkező ingatlant a tervezőasztalról vette meg az osztrák CA-IMMO International befektetési csoport.
A 71 millió eurós befektetéssel létrehozott irodakomplexumot a tervek
szerint 2009 közepén adják át a bérlőknek. A Finta József tervei alapján
megvalósuló épület lesz a Hochtief
Development Hungary első referenciája a főváros irodaingatlan piacán.
A vállalat mindeközben
tovább erősíti piaci pozícióját Magyarországon: Sven Göller ügyvezető igazgató
szerint újabb reprezentatív, elsősorban fővárosi irodaprojektek
megvalósításában gondolkodnak. A Hochtief
Development Hungary főként az ígéretes várostervezési távlattal és jó
közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, például a város főútvonalai mentén
elhelyezkedő területek iránt érdeklődik. Ezeken a helyeken irodaingatlanok
mellett szállodák, vagy kiskereskedelmi ingatlanok és logisztikai központok
fejlesztésére is szívesen vállalkozik a nemzetközi építési szolgáltató, a Hochtief magyar leányvállalata.
A Hochtief fejlesztési divíziójának
jelenléte erőteljes egész Közép-Kelet-Európában. Például még az idén átadják
Prágában a Kavči Hory nevű, 43 ezer négyzetméter bruttó alapterületű
irodakomplexumot. Egy másik „kimagasló” Hochtief-projekt
a 195 méter magas, Rondo 1 elnevezésű felhőkarcoló Varsóban. A 95 ezer
négyzetméter bruttó alapterületű épületet 2005-ben adták át.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





