Trendforduló a budapesti lakáspiacon
2006. november 11. szombat
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Az Otthon Centrum Lakáspiaci Monitor-elemzésében megállapítja: a fővárosban is csökken az építési volumen, s a mennyiségi kínálat helyett a minőségi fejlesztések iránt erősödik a kereslet.
2006. I. félévére a budapesti számokban is megjelent az országos tendencia, azaz mind a kiadott építési, mind a használatbavételi engedélyek számának csökkenése ? az adatok 14, illetve 20%-os csökkenést mutatnak 2005. I. félévéhez viszonyítva. A jelentős visszaesés elsősorban a II. negyedévre esett. A mennyiség mellett egyéb fontos mutatókban is trendforduló az idei első félév Budapesten. 27%-kal csökkent a vállalkozói, illetve 30%-kal az eladásra szánt lakásépítés, miközben a lakossági építkezések egyharmaddal nőttek. A városok lakásépítése viszont éppen ellenkező irányban változott. A kettő eredőjeként országosan nem változott a két fő építtetői csoport megoszlása: természetes személyek 54%, vállalkozások 42%, a maradék önkormányzat és egyéb szervezet. Az építtetői átszerveződés a lakások méretére is nagy hatással volt. Az idei első félévben sok év után most először nőtt a fővárosi új lakások alapterülete, a 2005-ös 62-ről közel 69 m2-re. A megyei jogú városokban ugyanez a mutató viszont 91-ről 83-ra csökkent, országosan maradt a 90 m2-es átlagnagyság. 2006 első nyolc hónapjában a lakáscélú hitelek iránti igény mind a 2004-es, mind a 2005-ös évi szintet jelentősen, 20 százalék körüli mértékben múlta felül; összesen 372 milliárd Ft-ot tett ki. A lakáshitelezésben változatlanul a devizaalapú hiteleké a főszerep, melyek átlagos nagysága átlépte az ötmillió forintot. A mind kedvezőbb kondíciók, a magasabb loan-to-value arányok folyamatosan magas szinten tartják a keresletet a lakáshitel-termékek ? s így áttételesen az ingatlanok ? iránt, ami emelkedő árakat eredményezhet a piacon. Dinamikusan növekszik a hitelezésen belül az ingatlanlízing szektor, 2006 első háromnegyed évében, egy év alatt 150 százalékos gyarapodást regisztrált a Magyar Lízingszövetség a piacon. A versennyel párhuzamosan bővülő ügyfélcsalogató eszköztár a lízing feltételeinek enyhítésén túl a lízinghez kapcsolódó kedvezmények kihasználását célzó konstrukciók kidolgozását is jelentik, mind a lakossági (adókedvezmények), mind a vállalkozói (adócsökkentési lehetőségek) oldalon. Luxusadó, ingatlanadó Az idén bevezetett luxusadó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 100 milliós ingatlanok nagy része a fővárosban található, ahol 409 adóalanytól 100 millió forintnyi összeg folyt be, s ez bő nagyságrenddel marad el az előre kalkulált országos bevételtől. Már a nyáron felröppent a hír az általános ingatlanadó, illetve potenciálisan a területérték-növekedési adó tervezett bevezetéséről. Bár a később kiszivárgott tervek a vagyoni típusú adó 2008-as indulásáról szóltak, már most különféle találgatások és számítgatások, érvek és ellenérvek ütköztek szakmai körökben. Az Otthon Centrum tízezer lakóingatlant tartalmazó (így mennyiséget nézve reprezentatívnak tekinthető) adatbázisa szerint, ha az átlagár lenne az adókötelesség alsó határa, akkor Budapesten 22,5 millió forint felett kellene adót fizetni, míg vidéken ennek az értéknek a kétharmada lenne a limit. A főváros 14 kerületében lépi át a 20 millió forintot az átlagár. Az ingatlanadó bevezetésének és működésének alapja egy megbízható, nyilvános, naprakész és az ingatlanokra vonatkozóan a lehető legtöbb minőségi információt tartalmazó ingatlan-nyilvántartási adatbázis lenne, ami jelenleg nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor metodikájában a sokat bírált luxusadó-övezeti rendszer lenne a legreálisabban adaptálható ? természetesen a sokat kritizált kategóriákat felülbírálva. Logikusan, az ingatlanadó bevezetése kezdetben nyilván forgalmi visszaeséssel járna. Ezt azonban ellensúlyozhatják a csökkenő újlakás-kínálat és a növekvő beruházói költségek miatti áremelkedési várakozások, valamint a banki verseny miatti továbbra is kedvező finanszírozási lehetőségek, amelyek összességében a vásárlóerőt magas szinten tartják. Ez után kettős hatás érvényesülhet. Az adóteherrel növelt árak egyrészt keresletcsökkenést idézhetnek elő. Másrészt azonban élénkülhet is a forgalom, ha sok, jelenleg üresen álló ingatlan kerülne ki a piacra. Gondban lehetnek ekkor a kevésbé likvid, nagy értékű ingatlant eladni szándékozók (pl. külső-pesti nagyobb családi házak), hiszen a kínálat növekedése csökkenti az árakat. Az együttes hatás, egyelőre kiszámíthatatlan, hiszen sok múlik majd az adó végleges formáján. Újépítésű lakások piaca Az újépítésű lakások piacán az elmúlt félév folyamán látványosan mérséklődött a szezonalitás hatása. A szokásos nyári pangást állandó érdeklődés váltotta fel, ami meglepő lehet a megszorító intézkedések bejelentésének fényében, ugyanakkor nagyrészt magyarázható a banki befektetések szeptembertől bevezetett megadóztatásával. Emellett, az áremelkedési várakozások miatt látványosan sokasodnak a befektetési célú, előrehozott vásárlások. Kiemelkedő hozam érhető el a jó helyen lévő, jó ár-érték arányú, távolabbi átadású projektek esetében (pl. Sasad Liget), ahol még bevezető áron, és kedvező, 10-90% vagy 20-80%-os fizetési ütemezéssel lehet lakásokat lekötni. A slágerkerületekben (XIII., IX., XIV., XI.) a tavalyihoz képest 15-55%-kal kevesebb új lakás átadása várható idén. Ez részben a piac önszabályozásának, és a területi hangsúlyok eltolódásának tudható be, hiszen például a XI. kerületben a rozsdazóna telítettsége után a sasadi zöldövezet gyors felfutás előtt áll. Ugyanakkor több mint megduplázódik az átadott lakások száma a VII. és VIII. kerületben, valamint látványosan bővül a kínálat ? igaz, alacsony szintről indulva ? a IV., XVII. és XIX. kerületekben is. Az Újbuda sasadi részén elindult Sasad Liget és egyéb nagy beruházások nagy sikere egy minőségi trendforduló megindulásának kezdetét jelezheti. Az elmúlt évek tömegpiaci dömpingje mellett látványosan fokozódó igény mutatkozik a klasszikus zöldövezeti lakóparki életstílus iránt. A kényelmi, biztonsági szolgáltatások és sportolási lehetőségek megléte, a magas építészeti nívó, a körültekintő tervezés, valamint a városközpont viszonylag gyors megközelíthetősége egyre fontosabb igények egy bővülő lakáskereső réteg számára. Az építési minőség jobb érvényesülése felé mutat amúgy is a szeptember 1-jétől bevezetett energiatanúsítvány, mellyel a beruházó igazolni köteles az új lakások hatékony energiafelhasználását. A megyeszékhelyek közül nagy aktivitás jellemzi Debrecen, Győr, Szeged, Pécs, Nyíregyháza és Veszprém piacát. Ezekben a városokban jelenleg 4-6 nagyobb beruházás fut egyszerre. Az itt megépülő társasházi lakások fajlagos ára 230 és 290 ezer Ft/m2 között mozog. A 300 ezres átlaghatárt Pécs és Veszprém néhány beruházása, illetve majdnem az összes győri projekt lépi át, köszönhetően a Duna-parti fekvésnek. Ugyancsak bő a kínálat a Balaton partján is. A közel tucatnyi nagyobb épülő siófoki és balatonfüredi társasházban az árak 300 ezerről indulnak, és panorámás penthouse lakások esetében az 500 ezer Ft/m2-t is átléphetik. Használt lakások piaca Felmérésünk szerint, a vásárlási hajlandóságot tekintve a használt lakások ? bár részarányuk természetesen még jóval nagyobb az újépítésűeknél ? egyre jobban háttérbe szorulnak. Míg az elmúlt egy évben a Budapesten lakást vásárlók 29%-a vett újépítésű ingatlant, a következő egy évben tervezők között 37% ez a kategória. Még ha a tényleges vásárláskor ezek közül sokan használt mellett döntenek is végül, a tendencia felismerhető. Vidéken még látványosabb a trend; itt 23 és 36% ez a két arányszám. Bár nincsenek jelentős korosztályos eltérések, érdekes, hogy használt lakást leginkább a 25 év alattiak és az 56 év felettiek vesznek. A lakásvásárlás fő motivációja mára az önállósodás vált. Országosan 40% feletti azok aránya, akik ilyen okból vennének lakást ? 72%-ban 35 éves koruk alatt ?, míg a vevők egynegyede a lakás méretével nem elégedett. A sláger egyértelműen a kétszobás lakástípus; Budapesten a vásárolni szándékozók 31, vidéken 29%-a ezt a kategóriát jelöli meg. Országosan az ennél nagyobb lakások a forgalom 40%-át adják. Az ingatlanközvetítők piaci részesedése az eladott ingatlanokból 40% körül alakul. Az itt tapasztalható növekvő részarány alapja, hogy egyre többen ismerik fel a profi értékesítői munka előnyeit, melyek közül kiemelkedik a kutatásunk által is alátámasztott, a magánerős eladásnál többszörösen gyorsabb értékesítési idő. Építési - fejlesztési telkek piaca A társasházi fejlesztésre alkalmas telkek piacán maradt a fő területi hangsúly a belvárosi részeken. A beruházói aktivitást mutatja, hogy tapasztalataink szerint, az igen csak limitált kínálattal jellemezhető Bel-Budán a piacon lévő telkek 60%-a (összesen kb. 7000 m2), a pesti belvárosban pedig 70%-a (összesen kb. 10.500 m2) tulajdonost cserél évente. Ugyanez az arány a magas presztízsű budai hegyvidéki részeken, valamint Pest peremi kerületeiben mindössze 15% körüli lehet ? bár jóval nagyobb kínálati volumen mellett. Becslésünk szerint, évente összesen kb. 1,3 millió m2 társasházi fejlesztésre alkalmas telekterület cserél gazdát a fővárosban. A mellékelt táblázatból kitűnik, hogy a városközponthoz közeli területek áremelkedése a leglátványosabb továbbra is.
Millenáris Classic Irodaház
1024 Lövőház u. 39.
Mahart Ház
1051 Apáczai Csere János...
M-Tech Irodaház
1044 Óradna u 4
Miniatűr-Ház
1024 Rózsahegy u. 1/a.

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
684.547 m²

Összesen
3.786.318 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az Eszközkezelő

Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban...


Növekvő áfakulcsok: égig nőnek az áfák?

Az Európai Unióban nőttek az áfakulcsok 2008 óta, az idén 21 százalék az átlag, a tavalyi 20,7 százalék...


A CBRE ötödszörre is a legnagyobbak listáján

A CBRE csoport immár ötödik egymást követő évben szerepel a Fortune magazin 500-as listáján. A CBRE...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail