Új ingatlan alap – decembertől jegyezhető a Mag
Decembertől
lehet jegyezni a Mag Ingatlanbefektetési Alap befektetési jegyeit –
derül ki a PSZÁF által jóváhagyott nyilvános ajánlattételi
tájékoztatóból.
Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. első alapja 1 milliárd
forinttal indul, a legkisebb befektethető összeg 100 ezer forint.
Szeles Nóra, a Macrogamma ügyvezető igazgatója az MTI-nek
elmondta, hogy az alap a törvényes minimum összeggel indul, egy
befektetési jegy értéke 1 forint, a minimális jegyzési összeg 100
ezer darab befektetési jegy.
A jegyzés december 1-én indul és 2007. február 28-ig tart.
Jelentős túljegyzésre nem számít az alapkezelő, de a többlet tőkét
be tudja fogadni.
Az alapkezelő úgy tervezi, hogy az alap portfóliójának 75-95
százalékát ingatlanban tartja, és csak a maradék hányadot fekteti
értékpapírba. (A mai magyar piacon van fordított arányú portfólióval
rendelkező ingatlan alap is.) Az ingatlan hányad tervezett
megoszlása a következő: 85 százalék kereskedelmi-, 10 százalék
szolgáltató-, 5 százalék pedig lakó ingatlan.
Amíg az irodapiacon a szokásos bérleti idő nem több 5 évnél,
addig a kereskedelmi és szolgáltató ingatlanok piacán ez 10-15 év.
Ez jelenti a stabil gazdálkodás alapját – jegyzi meg a tájékoztató.
Ezeket az ingatlanokat az egész ország területéről szerzi meg az
alap, sőt a későbbiekben tervezi külföldi ingatlanok bevonását is. A
hozam a bérleti díjakból származik.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





