Új üzletek az Arena Plazában: Nyit a Saturn és a Starbucks
2011. november 10. csütörtök
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Számos nemzetközi divatmárkával és kisebb üzletekkel folyamatosan bővíti exkluzív kínálatát az Arena Plaza.
Új üzletek az Arena Plazában: Nyit a Saturn és a Starbucks

Az első félévben a New Yorker, a Camaieu, a Gaudí Jeans, a SIX, az Yves Rocher, az Il Treno, a Guru Wraps & Crépes Bar és a Borárium bor- és italszaküzlet nyitotta meg üzletét, szeptembertől pedig a Pandora monobrand üzlete, a Red Hot, az Okaidi, az Okay Italia, illetve a Libri megújult üzletében a Cafe Frei kávézó gazdagítja az üzletek sorát az Arena Plazában. Ezenfelül októberben a Women’Secret és a Baci Lingerie fehérnemű üzletekkel egészült ki a bérlői mix. Továbbra is elmondható, hogy hazánk legnagyobb bevásárlóközpontjának bérlői összetétele nem csak nyitásakor volt egyedülálló, még ma is az Arena Plaza az a hely, ahol vezető világmárkák találhatók meg egy helyen. A bevásárlóközpontban az elmúlt egy év során 22 új üzletet nyitottak, ami ebben a fáradt gazdasági környezetben kiemelkedő teljesítményként értékelhető. Az új üzletek között nem egy olyan van, mely a hazai piacon elsőként az Arena Plazában nyitott üzletet. Ilyen például az év elején nyílt Gaudí Jeans és az augusztus utolsó hetében nyílt Red Hot portugál cipő- és kiegészítő üzlet. De a divatkínálat további meghatározó nemzetközi márkákkal is bővült: október közepén nyitott a földszinten a Women’Secret és az emeleten az olasz Baci Lingerie fehérnemű üzlet. Az ételudvar kínálata is jelentősen bővült. Új üzletet nyitott a Guru Crépes & Wraps Bar és az Il Treno is, az emeleten pedig megnyitotta legújabb, harmadik budapesti éttermét az Okay Italia, olasz étterem.

 

Téli felfrissülés – hamarosan nyitó üzletek

 

Az 50 éves múltra visszatekintő Saturn Európa piacvezető elektronikai cégcsoportjának tagja több mint 230 áruházzal. Az Arenában nyíló áruház a Saturn ötödik magyarországi áruháza. Az első emeleten közel 3000 nm-es eladótérrel várja a vásárlókat, csaknem 60 új munkahelyet teremtve. A Saturn célja és küldetése, hogy elsőként mutassa be a technológiai újdonságokat, innovációkat. A november 17-én nyitó áruház 45000 féle különböző termékkel, számos magas színvonalú szolgáltatással és rendkívüli nyitási akciókkal várja a vásárlókat. A Starbucks Élmény 2010 óta Magyarországon is elérhető. Az Arena Plazában decemberben nyitó kávézó a hatodik Starbucks Budapesten. A helyi közösség találkozóhelyeként nem csupán kiváló kávéval és finom süteményekkel, szendvicsekkel, de rendszeres kávékóstolásokkal és kávészemináriumokkal várják a vendégeket. Egy csésze tradíció, 1971 óta.

 

Őszi átalakulás – most nyílt üzletek

 

A spanyol Women’Secret jelenleg több mint 40 országban több mint 520 üzletben kínál a mai modern nőknek fehérneműt, hálóruhát, kiegészítőket és fürdőruhát. Izgalmas, új ötletekkel teszik a nők életét egyszerűbbé és szórakoztatóbbá. A márka egyszerre presztízs, nőies, modern és mindez elérhető áron. 2011. október 15-én a Women’Secret nyolcadik magyarországi üzletét nyitotta meg az Arena Plaza földszintjén.

 

A Baci Lingerie fehérneműit jelenleg több ezer üzletben értékesítik a világon. A márka piaci hódításának újabb állomásaként 2011. október 15-én Budapesten, az Arena Plazában is piacra lépett. A Baci Lingerie üzletek színvonala mind kialakításban, mind hangulatban, mind választékban egy teljesen új színt és egy merőben magasabb színvonalat képvisel a kereskedelmi palettán. A kollekció alapját a szuper szexi „White Collection” és a rendkívül elegáns „Black Label Collection” ezernél is több különböző fehérneműje képezi. Mindez kiegészül a „Dreams” kollekcióval, mely a világ legszélesebb műszempilla választéka mellett további kiegészítőket (pl. cipő) is kínál.

 

Októberben az emeleten, a mozi feljáró mellett megnyílt az Arena Plaza legújabb étterme, az Okay Italia. Az olasz konyha szerelmesei itt biztosan megtalálják azt, amit egy olasz ételtől várnak, hiszen az Okay Italia konyháján minden fogás eredeti olasz alapanyagokból készül. 2011. augusztus 22-én megnyitotta új üzletét a Libri. A könyvesbolt az emeleten, de immáron új helyen, a Citibank szomszédságában található meg. Újdonság még a megújult belső tér mellett, hogy az üzleten belül egy Cafe Frei kávézó is üzemel, ahol a vendégek – Magyarországon egyedülálló módon – kézzel szedett, szemenként válogatott és frissen pörkölt ültetvénykávé ritkaságokat élvezhetnek több mint 40 féle recept alapján elkészítve. A Pandora kézzel befejezett modern ékszereket tervez, gyárt és forgalmaz nemes anyagokból, mégis elérhető áron. A márkanév az egyediséget tükrözi, mégis egyet jelent a divatos ékszerrel. A dán Pandora ékszerek 6 kontinens több mint 55 országában, 10000 értékesítési ponton, ezen belül több mint 420 márkaboltban elérhetőek. A legújabb monobrand üzlet 2011. augusztus 26-tól megtalálható az Arena Plaza földszintjén, mely hazánk legteljesebb Pandora ékszerválasztékát kínálja a felejthetetlen pillanatok megörökítéséhez.

 

2011. augusztus 26-án megnyitotta első magyarországi üzletét a Red Hot portugál cipő- és kiegészítő márka az Arena Plaza földszintjén. A Red Hot neve definiálja magát a márkát, ugyanis a név az alábbi szavak kezdőbetűiből áll össze: Revolutionary (forradalmi), Elegant (elegáns), Dynamic (dinamikus), Harmonious (harmonikus), Original (eredeti), Tempting (csábító). A márka az újító, kozmopolita, szexi hatást ötvözi a kifinomult eleganciával. A Red Hot az elmúlt 2 évben 20 üzletet nyitott Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Litvániában, Svájcban és Cipruson. Az Okaidi a világ minden táján egy rendkívül népszerű, kizárólag gyermekruházatot árusító üzletlánc. A cég közel 70 országban több mint 1000 üzletben kínál kiemelkedő minőségű baba- és gyermekruhát 0-tól 14 éves korig kedvező áron. A cég filozófiája, hogy minden gyermek megtalálja a személyiségének megfelelő stílust. Ruháik leginkább a divat világából már ismert francia eleganciával jellemezhetők, így szezononként mindig az aktuális trendeknek megfelelő kollekciókkal várják a vásárlókat legújabb, 2011. augusztus 19-én megnyílt üzletükben az Arena Plaza emeletén.

 

  Az elmúlt másfél évben nyílt 22 új üzlet listája – Arena Plaza

 

Kategória

Üzlet neve

Üzletnyitás dátuma

Divat

New Yorker

2011. június

Divat

Gaudí Jeans

2011. március

Divat

Camaieu

2011. március

Divat

Lee Wrangler

2010. szeptember

Gyermekruházat

OKAIDI

2011. szeptember

Cipő, bőráru, táska

RED HOT

2011. augusztus

Fehérnemű

women'secret

2011. október

Fehérnemű

Baci Lingerie

2011. október

Műszaki cikk

Saturn

2011. november

Műszaki cikk

Powertuning

2010. december

Ékszer

PANDORA (monobrand shop)

2011. augusztus

Ékszer

SIX

2011. február

Ékszer

Claire’s

2010. december

Illatszer, szépségápolás

Yves Rocher

2011. március

Éttermek, kávézók

Starbucks

2011. december

Éttermek, kávézók

(Libri) Cafe Frei

2011. augusztus

Éttermek, kávézók

Okay Italia

2011. augusztus

Éttermek, kávézók

Il Treno

2011. március

Éttermek, kávézók

Guru Crépes & Wraps Bar

2011. január

Élelmiszer

Borárium bor- és italszaküzlet

2011. június

Szolgáltatás

Ruhadoki – gyorsvarroda

2011. március

Egészségmegőrzés

Arena Patika

2010. október

 

 

 

Aréna Pláza
1087 Kerepesi út 9.
Deák Ferenc utca 23.
1052 Deák Ferenc utca 23.
Market Central Ferihegy
2220 Fő út 246-248.

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
684.547 m²

Összesen
3.786.318 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az Eszközkezelő

Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban...


Növekvő áfakulcsok: égig nőnek az áfák?

Az Európai Unióban nőttek az áfakulcsok 2008 óta, az idén 21 százalék az átlag, a tavalyi 20,7 százalék...


A CBRE ötödszörre is a legnagyobbak listáján

A CBRE csoport immár ötödik egymást követő évben szerepel a Fortune magazin 500-as listáján. A CBRE...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail