Újabb külföldi beruházó jelent meg a Győri Ipari Parkban
A belga ingatlanfejlesztő VGP csoport több mint 20 ezer négyzetméteres bérbe adható ipari létesítmény építésével kezdte meg beruházást a Győri Ipari Parkban – közölte az iparterületet működtető Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója kedden az MTI-vel.
Balogh László elmondta: a VGP a park 85. letelepedője, 122 ezer négyzetméteres területet vásárolt, s ezzel a park legnagyobb befektetőjévé lépett elő.
A cégcsoport három épületből álló ingatlan-együttest létesít összesen 46 ezer négyzetméteres alapterület beépítésével könnyűipari és logisztikai felhasználók számára. A fejlesztést saját költségén hajtja végre a vállalkozás, majd a kész létesítményeket bérbe adja hosszú távú lízingszerződések formájában.
Az épületek az ingatlanfejlesztő tulajdonában maradnak, a gyártó, valamint a logisztikai cégek csupán bérlőként használják azokat. Az első bérlők ez év októberében már használatba vehetik az első épületet. A második létesítmény ugyancsak nagyobb lesz 20 ezer négyzetméteresnél, a harmadik pedig közelíti a hatezer négyzetmétert.
A brüsszeli és a prágai tőzsdén is jegyzett VGP fő működési területe Csehország, de másutt, egyebek között a balti államokban is vannak érdekeltségei. Építményei raktározásra, gyártási -, és szerelései tevékenységre egyaránt alkalmasak. A cégcsoport stratégiai célja, hogy a közép-európai régióban az ipari és logisztikai célokra használt ingatlanok piacvezető ingatlanfejlesztőjévé és tulajdonosává váljon.
Balogh László kitért arra, hogy mindössze hat hektár értékesíthető terület maradt a Győri Ipari Park 130 hektáros beépíthető területéből, viszont folyamatban van egy 17 hektáros bővítés, hogy a következő néhány évben is tudjanak infrastruktúrával ellátott területet kínálni a befektetőknek. Tavaly az év végéig több mint 80 milliárd forintos beruházás valósult meg az ipari parkban, amelynek vállalkozásai közel 5500 munkatársat foglalkoztatnak Győrött.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





