Uniós projektekre vár az építőipar
Az uniós
projektekben való szerepvállalás konszolidálhatja a magyar
építőipart, feltéve, hogy a közbeszerzéseken elfogadható árak
alakulnak ki – mondta az MTI-nek Tolnay Tibor, az Építési
Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
A KSH – október végével zárt – adatai szerint az építőipar a
múlt évben stagnált. A szerkezetépítés 1.116 milliárd forintos
teljesítménye 99,3 százaléka az egy évvel korábbinak. Az
épületgépészeti szerelés 354 milliárdon (100,2 százalék), míg a
befejező építés 139 milliárdon (96,7 százalék) állt október végén.
Tolnay Tibor az uniós projektek beindításától várja az építőipar
teljesítményének idei növekedését. Ez azonban – az elbírálások
átfutásai miatt – csak az év utolsó negyedében bír majd
jelentőséggel. (A 2006-os teljesítmény is az októberi kiugró
növekedés eredménye – ekkor indult néhány nagy bevásárló központ és
irodaház építése.)
Az uniós támogatás a beruházási költség 80 százalékát teszi ki,
a megvalósításra pedig kötelező közbeszerzést kiírni. Amennyiben nem
a legolcsóbb – és egyben legkockázatosabb – ajánlat elfogadása válik
általánossá, az építőipar rendezheti a sorait (mindezt nagyrész
uniós pénzből teheti). A szakmunkások hiánya ugyanis nagyrészt az
alacsony bérekre vezethető vissza. A nagyobb cégek pedig – amelyek a
mai viszonyokhoz képest megfizetik alkalmazottaikat – nem vesznek
fel több saját szakmunkást (még van a munkaerőpiacon, akkor sem),
inkább kiadják vállalkozásba a munkát. Az alvállalkozó ugyanis – a
minimálbér feletti keresetet zsebbe adva – olcsóbban tud dolgozni.
Az ÉVOSZ elnöke szintén új építések indítását várja az új
autópályák mentén Ez eddig is így volt, ha pedig valahol létesül egy
termelő üzem, hamarosan mellé települnek újabbak és akkor már helye
van ott egy logisztikai központnak is.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





