Válság: miből fizetik vissza a kölcsönt az eladósodott önkormányzatok?
2011. augusztus 10. szerda
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A GKI gazdaságkutató intézet elemzése szerint az önkormányzatok svájci frankban történt eladósságát 3 százaléka hozta össze, a többieknek nincs okuk az aggodalomra.

Az önkormányzatok (a megyei önkormányzatok nélkül, de a Fővárosi Önkormányzatot beleértve) 2009-ben 3560 milliárd Ft-ból gazdálkodtak, s összesen 385 ezer főt foglalkoztattak. A pénzforgalmi adatok szerint a működési célú kiadások 63 százalékot tettek ki (ezen belül a dologi kiadások – fűtés, világítás stb. – súlya 19 százalék volt), a felhalmozásra 15 százalék jutott, míg a kamatkiadások átlagosan 1 százalékra (közel 37 milliárd forintra) rúgtak. Az önkormányzati rendszer összességében veszteségesen működött, az adott évi bevételek és kiadások pénzforgalmi egyenlege 63 milliárd forint hiányt mutatott, ami a kiadások 1,8 százalékának felelt meg. A fővárosi kerületek (-3 százalék) és a megyei jogú városok (-3,8 százalék) hiánya meghaladta az átlagot, s összességében (a Fővárosi Önkormányzattal együtt) 54 milliárd Ft-ot tett ki 2009-ben. Ez az összes hiány 86 százaléka volt.

Bevételi oldalon a helyi adók a kiadások 19 százalékát fedezték (a kerületekben 35 százalékát, de a községekben csak 12 százalékát), s volt még csaknem 72 milliárd forint tulajdonosi jövedelem is (ez a kiadások 2 százalékát fedezte). A többi bevétel különböző központi költségvetési támogatás, EU forrás, átengedett adó volt. 2009-ben a kiadások 2,8 százalékát a hitel- és kötvénytörlesztések adták (összesen 101 milliárd Ft), ugyanakkor 154 milliárd Ft értékben hiteleket is felvettek (ez a kiadások 4,3 százalékának felel meg). A hosszú lejáratú kötelezettségek állománya 824 milliárd Ft volt ekkor, s ehhez 357 milliárd Ft rövidlejáratú kötelezettség állomány is társult, így összesen 1275 milliárd Ft-tal volt adósa a rendszer a szállítóknak (96 milliárd Ft) és a bankoknak, illetve kötvénytulajdonosoknak. Ez az éves költségvetési bevétel alig 36 százalékát jelenti!

Egy állandó lakosra Magyarországon 126 ezer forint adósság jutott 2009 végén. Ezen belül a fővárosiakra 214 ezer forint, a megyei jogú városok lakóira 170 ezer forint, a városi polgárokra 134 ezer forint, míg a községekben lakókra 44 ezer forint. Miközben a fővárosi önkormányzatok jobb pénzügyi lehetőségekkel rendelkeznek, az egy budapestire jutó adósságot meghaladja Pécs (231 ezer forint), Hódmezővásárhely (450 ezer forint), Szolnok (262 ezer forint), Sopron (308 ezer forint), Kaposvár (244 ezer forint) és Dunaújváros (273 ezer forint) megfelelő adata. A fővárosiak átlagadósságát 33 városé is meghaladja. Ezen belül a csúcstartó Harkány 1 millió forint feletti, Cigánd 713 ezer forintos és Esztergom 613 ezer forintos egy főre jutó adóssággal.

Felmerül a kérdés, hitelképesek-e az önkormányzatok, kifizethetik-e az adósságállományukat valaha is, vagy legalábbis képesek-e fizetőképességüket megőrizni, az eladósodást kezelhető keretek között tartani? Kézenfekvő, hogy baj esetén a megtakarításokhoz nyúljanak az önkormányzatok. 2009 végén 450 milliárd forint pénzeszköze volt az önkormányzatoknak, ezen belül a fővárosnak 148 milliárd forintja, a megyei jogú városoknak 81, a városoknak 150, míg a községeknek 72 milliárdjuk volt.

A hivatalos statisztikák szerint az önkormányzatok vagyona (tárgyi eszközei) 7636 milliárd forintot ér, ami azt jelenti, hogy ennek a vagyonnak a 17 százalékából kifizethető lenne a teljes kötelezettség állomány. Csakhogy a vagyon nagy része olyan, ami nem eladható, vagy ha értékesíthető lenne, igen gyér érdeklődés mutatkozna irántuk (iskolaépületek, utak, fürdők stb.), ugyanakkor kisebb részük iránt komoly érdeklődés lenne (víz- és szennyvízellátás, hulladékkezelés), de ezeket az önkormányzatok nem szívesen adnák el (sőt, az utóbbi időben inkább a korábban eladott vagyonok akár erőszakos visszavétele figyelhető meg). További forrást jelenthetnek a tartós részesedések, kölcsönök is. Ezek 574 milliárd forintot értek, az adósság 45 százaléka ezek eladásával, illetve a kölcsönök visszakérésével is kifizethető lenne. Van még némi tartós betétje is az önkormányzatoknak (22 milliárd forint). Ha az üzemeltetésre, kezelésbe átadott vagyont is figyelembe vesszük (1850 milliárd forint), látható, hogy miért is tartják a bankok az önkormányzatokat jó adósnak: a 2009-es hitelállomány a befektetett eszközök (10 ezermilliárd forint felett) mindössze 12 százalékát tette ki.

A teljes adósság felét (50,4 százalékát) a Fővárosi Önkormányzat, 5 kerület, 17 megyei jogú város és 2 város (Esztergom és Gödöllő) hozta össze. Az adósságállomány háromnegyedét pedig a Fővárosi Önkormányzaton kívül 18 kerület, a 23 megyei jogú város, 56 város és 1 község „termelte meg”. Vagyis a csaknem 3200 önkormányzatból 99 a felelős a hiány túlnyomó részéért.

Forrás: HVG
Váci 175 Irodaház
1138 Váci út 175.
Stáhly Irodaház
1085 Stáhly utca 13.
Víziváros Office Center
1027 Kapás utca 6-12.
Miniatűr-Ház
1024 Rózsahegy u. 1/a.

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31
  • Irodaház
  • Raktár
  • Újlakás
  • Üzlethely

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
684.547 m²

Összesen
3.786.318 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Budapesten gyorshajóval is lehet majd közlekedni

úlius elsején indul a fővárosi gyorshajójárat, amely összesen nyolc – Budán egy, míg Pesten hét –...


Budapesten gyorshajóval is lehet majd közlekedni

úlius elsején indul a fővárosi gyorshajójárat, amely összesen nyolc – Budán egy, míg Pesten hét –...


A Malév csőd miatt nem fejlődik a Budapest Airport

Megtört a Budapest Airport fejlődésének lendülete a Malév csődjével: az utasok száma 13 százalékkal...


A Malév csőd miatt nem fejlődik a Budapest Airport

Megtört a Budapest Airport fejlődésének lendülete a Malév csődjével: az utasok száma 13 százalékkal...


A Kossuth tér után a Várbazárt is megnyerte a Közti

A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi...


A Kossuth tér után a Várbazárt is megnyerte a Közti

A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi...


A Jones Lang LaSalle kiterjeszti globális stratégiai szövetségét a Procter & Gamble-lel

A világ legnagyobb csomagolt fogyasztási cikkeit forgalmazó cége megújítja a stratégiai ingatlan...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail