Városi parkolás: Mélygarázs épülhetne a Móricznál
Elképzelhető, hogy közcélú mélygarázst építenének a Móricz Zsigmond körtéren, így téve gyalogos- és kerékpárosbaráttá a felszíni közlekedést – tájékoztat közleményben az újbudai önkormányzat.
Csak akkor valósítható meg megnyugtatóan a terület gyalogos- és kerékpárosbarát fejlesztése, ha a Fehérvári út – Bartók Béla út – Bocskai út közötti háromszög alakú terület parkolási gondjait egy mélygarázs építésével hosszú távra megoldja. Az önkormányzat közleménye szerint a döntően az 1930-as években kiépült kivételes adottságú utcák (Eszék utca, Szabolcska Mihály utca, Fadrusz utca, Vásárhelyi Pál utca) megújítása részét kell, hogy képezze a belső Fehérvár úti programnak. Ezen a részen ugyanis nagyszerű lehetőség van jó minőségű közterek kialakítására, amik jelentősen növelnék az itteni lakó és kereskedelmi ingatlanok használati és forgalmi értékét.
A Móricz Zsigmond körtér felszíni rendezésével is hónapok óta foglalkozik a XI. kerületi önkormányzat. Mint a közleményben írják, ezzel kapcsolatosan nagy tanulság, hogy csakis összehangolt és átfogó tervezéssel, a lakosság szempontjainak és tudásának hasznosításával szabad ilyen nagyságrendű beruházásokat előkészíteni. A város alakítását ugyanis nem célszerű kizárólag a közlekedési vagy közmű infrastruktúra kialakítására korlátozni, hanem kellő mértékben az építészeket, várostervezőket is be kell vonni, már a koncepcionális tervezésbe is.
Hoffmann Tamás újbudai polgármester irányításával aktívan tárgyal a kerület a főváros, a BKK és a BKV vezetésével – hangsúlyozza közlemény. A lehetőségekhez képest igyekeznek módosítani a korábbi hibás döntéseket. A metró szerkezete ugyanis már megépült, de a felszíni kialakításon még lehet és kell is javítani. A térrel összefüggésben a XI. kerület folytatja a “Gomba” hasznosításának előkészítését is. Ez ügyben a korábban lefolytatott tervpályázat nyerteseivel tárgyalnak.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




