Nyomtatás indítása
2014-re sem érjük el a válság előtti szintet
2009. szeptember 08. kedd
Némi javulás érzékelhető az európai ingatlan- befektetési piacon az Aberdeen Property Investors (API) elemzése szerint. A befektetési volumen 2009 első felében ugyan hihetetlen mélységbe zuhant a korábbi évekhez képest, azonban a második negyedév már a mélypontról való elmozdulás halvány jeleit mutatja Európa-szerte. Közép- és Kelet-Európa ingatlanpiaca azonban továbbra sincs még rajta a nemzetközi befektetők térképén.
Az európai iroda-befektetési összvolumen az első félévben a hosszú távú
átlagnak csupán 26 százalékát érte el. A második negyedév során azonban
már a növekedés jeleit lehetett észlelni. A prémium irodaházak
tranzakciós hozama egész Európában emelkedett a 2008 második féléve óta
eltelt időszakban. A legnagyobb árzuhanás Közép- és Kelet-Európában
következett be, itt a válság óta eltelt időszakban átlagosan több mint
150 bázisponttal emelkedtek meg a hozamok. Londonban ez idő alatt már
csupán 50 bázispontos korrekció következett be, ugyanis ott már
korábban jelentősen korrigált a piac. Általánosan jellemző az európai
ingatlanpiacra, hogy az érettebb piacok kezdenek stabilizálódni, míg a
feltörekvő piacok (KKE) iránt továbbra is nagyon csekély a befektetői
érdeklődés.
Az európai kiskereskedelmi ingatlanokban történt befektetések volumene 2.9 milliárd euró volt az első félévben, ami 60 százalékkal alacsonyabb érték az előző év azonos időszakához képest. A tranzakcióknak a 95 százaléka Nyugat-Európában realizálódott, azaz KKE-ban szinte teljesen befagyott a tranzakciós piac, a nemzetközi befektetők érezhetően bizalmatlanok a régiós kereskedelmi szektorral szemben. Ezt jól mutatja, hogy az API elemzői szerint a retail hozamok KKE-ban átlagosan több mint 200 bázisponttal emelkedtek, azaz a közép-európai régióban a bevásárlóközpontok értéke nagyobbat zuhant mint az irodaházaké. Az API összefoglalója szerint Nyugat-Európában több nagy bevásárlóközpont is eladásra került, a tranzakciókat jellemzően strukturált finanszírozással tudták lebonyolítani.
A régiós logisztikai ingatlanok még a bevásárlóközpontoknál is jobban megszenvedték a válságot, az API szerint ugyanis jellemzően több mint 250 bázisponttal emelkedett meg a hozamszint a 2007 év végi mélyponthoz képest. 2009 első felének legnagyobb logisztikai tranzakciója a Prologis által az AEW-nek értékesített 120 millió eurós portfólió volt.
Ötödére zuhantak az ingatlanbefektetések
Az API adatai szerint Európában az első félévben mindössze 24.5 milliárd eurót fektettek be különböző ingatlanokba, ami csupán 20 százaléka a válság előtti csúcsév, 2007 első félévében befektetett összegnek. Ugyanakkor érdekes jelenség, hogy a második negyedév enyhe emelkedést hozott az elsőhöz képest, ami az API kommentárja szerint a jelentős készpénzállománnyal rendelkező befektetők mozgolódásának köszönhető. Ez utóbbiak ugyanis lassan, de biztosan szivárognak be az ingatlanpiacra és vásárolnak prémium termékeket a magas tőkeáttétellel rendelkező befektetőktől. A befektetői érdeklődés elsősorban a fejlett nyugat-európai piacokon lévő, prémium kialakítású és lokációjú, 100%-osan kiadott, hosszú távú nemzetközi bérleti szerződésekkel rendelkező irodaházak felé irányul.
2014-re sem érjük el a válság előtti szintet
Az Aberdeen szerint a hozamok emelkedése alapvetően megállt, és a következő hónapokban lassú csökkenés várható Európa fejlett piacain. Régiónkat tekintve azonban közel sem ilyen optimista az elemzés. Az API elemzői szerint 2014-ig a közép-európai tranzakciós hozamok kevesebb mint 50 bázisponttal fognak csökkenni. Ez lényegében azt jelenti, hogy a régiós ingatlanok árazása a következő 5 évben meg sem közelíti majd a válság előtti szinteket, hiszen a válság kirobbanása óta a budapesti, prágai és varsói tranzakciós hozamok jellemzően legalább 150-200 bázispontot emelkedtek. A tanulmány szerzői szerint tehát az elmúlt egy évben végbement korrekció új status quo-t eredményez a térségünkben, s középtávon fennmarad a jelentős árazásbeli különbség az EU régi és új tagállamai között.

Forrás: Portfolio.hu
|
Cikk ajánlás
![]()
Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||