22,5 millióból felújították a Gödöllő kertvárosába vezető hidat
A felújítás nettó 22 millió 500 ezer forintos költségét az önkormányzat állta.
Átadták Gödöllőn a több mint húszmillió forintból felújított Lumniczer utcai hidat, így augusztus elsejétől a helyi buszok is ismét az eredeti útvonalukon járnak; a beruházást az önkormányzat finanszírozta – közölte a település alpolgármestere csütörtökön.
Tóth Tibor (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) elmondta, hogy a közel két és fél hónapig tartó munka során rendbe tették a patakmedret, ami árvízvédelmi szempontból igen fontos, míg a hídhoz kapcsolódó területek burkolatának cseréje elsősorban balesetmegelőzési célokat szolgál.
A felújítás nettó 22 millió 500 ezer forintos költségét az önkormányzat állta, a fővállalkozó a VÜSZI Kft., az alvállalkozó az Aquakond Kft. volt – tette hozzá az alpolgármester.
A környéken a közeljövőben újabb építkezés kezdődik, a kerékpáros forgalom népszerűsítését célzó átfogó program keretében ugyanis kétirányúvá teszik majd a jelenleg egyirányú Lumniczer utcát – közölte Tóth Tibor.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





