Nyomtatás indítása
A TriGranit megvenné a fél tengerpartot
2009. március 13. péntek
A TriGranit is pályázik a Montenegróba tervezett tengerparti nyaralóhely fejlesztésére, mely az ország leghosszabb partszakaszát érintené - írja a Reuters.
Montenegró pályázatot ír ki március 28-án egy több milliárd eurós fejlesztésre az ország leghosszabb parti szakaszára, a Velika Plazara Ulcinjben. A remények szerint még az év végéig sikerül is lebonyolítani az eljárást. Az országban már hosszú ideje tárgyalásokat folytatnak egy új felsőkategóriás nyaralóhely létrehozásáról az Albánia északi határa melletti régióban.

A montenegrói turisztikai miniszter elmondása szerint, a pályázatokat szeptemberig várják, s a magyar hátterű TriGranit valamint a közel-keleti Abu Dhabi már jelezte is érdeklődését a fejlesztés iránt. A pályázat nyertese, egy 30 éves megújítható bérleti jogot szerez, cserébe pedig egy bizonyos összegű fejlesztési kötelezettséget kell vállalnia. A miniszter szerint, mindkét előbb említett jelentkező potenciális partner lehet, a munkálatok pedig becslése szerint, várhatóan 2010 végén kezdődhetnek.
Forrás: Portfolio.hu