Budapest és hazánk volt a milánói ingatlanfejlesztői kiállítás díszvendége
Budapest és Magyarország volt a Milánóban megrendezett EIRE ingatlanfejlesztői szakkiállítás díszvendége. Az olaszországi kiállítási megjelenést koordináló Studio Metropolitana és az ITD Hungary külön konferencián ismertette magyarországi fejlesztési céljait.
Magyar kezdeményezésre ez alkalommal az Ötös Közúti Korridor mellett lévő régiók, Lombardia, Szlovénia, Magyarország és Szlovákia képviselői közösen mutatatták be fejlesztési elképzeléseiket, projektjeiket.
A 35 ezer négyzetméteres milánói kiállítótéren megrendezett eseményen több mint 50 országból összesen több mint tízezer ezer ingatlanos vett részt. Bár az EIRE elsősorban az olasz ingatlanszektor főszereplőit mutatja be, részt vettek idén a közép-európai régió mellett Brazília, Nicaragua, Marokkó vagy Egyiptom ingatlanfejlesztői és sok más ország befektetési ügynöksége is – mondta el Spányik Péter az ITD Hungary Külgazdasági Szakdiplomatája.
Spányik Péter hozzátette: “A konferencia – magyar szempontból – legnagyobb eredményeként az ITD Hungary segítségének köszönhetően, Budapest, Kassa és Zágráb közötti megállapodás aláírásával létrejött az Ötös Korridor Együttműködési Fórum, a további konkrét együttműködési programok előkészítésére valamint a jelenleg elszigetelten működő fejlesztési projektek összefogására.”
A konferencia zárásaként megállapodás született, hogy a vezető szlovén fejlesztési magazin, a Slovenian Times szervezésében a következő nemzetközi Ötös Korridor Együttműködési Konferencia 2010 őszén Ljubljanában rendezik.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




