Budapest olcsó, de kényelmetlen
A Globe Shopper City-felmérés szerint a nemzetközi bevásárlóturizmus szempontjából Budapest egyike Európa tíz legközkedveltebb városának. A magyar főváros épp a tizedik lett a listán, de így is megelőzi Milánót, Bécset és Moszkvát. viszont lemarad London, Madrid, Berlin és Párizs mögött.
A közlemény szerint Budapest az „árszínvonal” kategóriájában érte el az egyik legjobb eredményt, a vizsgált városok közül a 6. lett. A magyar főváros kiemelkedő helyezését megalapozta, hogy a kategóriában vizsgált szempontok közül a négycsillagos szállodai szobák árának rangsorában a lista harmadik helyére került, míg az ételek és italok árfekvése terén az első öt város között szerepelt. Budapest annak ellenére szerepelt jól az árszínvonal kategóriában, hogy a forint nemzetközi valutapiacokon jellemző volatilitása erősen lefelé húzta az eredményt. A másik kedvezőtlen tényező a „kényelem” kategóriában elért gyenge eredmény volt. Itt a 33 vizsgált helyszín közül a 21. helyen áll. A főváros alacsony pontszámot kapott az idegen nyelv használhatósága szempontjából, valamint az üzletek viszonylag rövid nyitva tartása rontott a helyezésen. A „szállodák és a közlekedés” kategóriában Budapest Prágával osztozik a 11. helyen. Budapest itt nagyrészt a jó minőségű szállodai helyeknek köszönheti jó eredményét. Az elérhető szálláshelyek szerinti rangsorban a város a 4. helyre került, míg a tömegközlekedés minőségét tekintve Budapest több mint tucatnyi más várossal együtt a 6. helyen áll. Közep- és Kelet-Európát tekintve Budapest egyébként kiemelkedően jól szerepelt. Csak Prága tudta megelőzni egy hellyel (9.), míg Pozsony (23.), Bukarest (24.) és Varsó (28.) jelentősen lemaradt.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





