A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán azt közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene 2011 novemberében 1,1 százalékkal nÅ‘tt az elÅ‘zÅ‘ év azonos idÅ‘szakához képest. Az egy hónappal korábbihoz mérten - a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - a kiskereskedelmi forgalom volumene lényegi elmozdulást nem mutatott, mindössze 0,2 százalékkal emelkedett.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzÅ‘je szerint a növekedés elsÅ‘sorban az alacsony bázisnak köszönhetÅ‘. Örvendetesnek nevezte ugyanakkor, hogy az üzemanyagok és az élelmiszer, dohány, ital csoportok kivételével minden alágazatban nÅ‘ttek az eladások. Tavaly decemberre 1 százalék körüli kiskereskedelmi forgalombÅ‘vülést valószínűsít, azonban idén januártól az szja és áfaváltozások, valamint a szociális transzferek szűkítése miatt 1,5-2 százalékos visszaesésre számít az elemzÅ‘. Suppan Gergely a tavalyi utolsó negyedév eddig megjelent adatait összegezve azt közölte: november kifejezetten erÅ‘s volt mind az ipar (4,2 százalék hó/hó), mind az építÅ‘ipar területén (7,3 százalék hó/hó), és minimálisan nÅ‘ttek a kiskereskedelmi eladások. Az október-novemberi adatok alapján egyelÅ‘re nem következett be recesszió negyedéves alapon - sÅ‘t, enyhe gyorsulás látszik -, amennyiben nem történt váratlan esemény decemberben - tette hozzá.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzÅ‘je szerint az elmúlt hónapok adatai alapján tendenciaszerű emelkedés látható. Ez azonban egyszeri hatások következménye is lehet. Példaként azt mondta: megdobhatta a forgalmat a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése is. Mint mondta, kérdés, hogy ez az emelkedés mennyire tartós. Az elemzÅ‘ szerint az idén 2 százalékkal csökken a kiskereskedelmi forgalom.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint európai viszonylatban jól teljesített a magyar kiskereskedelmi forgalom. Közleményük szerint 2011 novemberében éves alapon a kiskereskedelmi forgalom az EU 27 átlagában 1,3 százalékkal csökkent, míg az eurózóna esetében még nagyobb, 2,5 százalékos volt az éves visszaesés mértéke. A régióban (a cseh adat hiányában) csak a román ( 1,7 százalék) forgalombÅ‘vülés volt gyorsabb, mint a magyar, a lengyel 0,2 százalékkal, a szlovák 3 százalékkal, míg a bolgár 5,3 százalékkal esett vissza.
|
Cikk ajánlás
![]()
Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||

