Drágultak a forinthitelek
Néhány bank már előzetesen reagált a keddi jegybanki szigorításra, és emelt lakossági forinthiteleinek kamatain. A következő napokban várhatóan minden szereplő igazít a kondíciókon.
Néhány napon belül felülvizsgálhatják a pénzügyi szolgáltatók a lakossági forinthitelek kondícióit a Magyar Nemzeti Bank keddi, 50 bázispontos kamatemelése nyomán. A kamatemelés hatásai a vállalatokat érinthetik a legérzékenyebben. A számukra nyújtott hitelek kamata ugyanis a bankközi kamatlábhoz (Bubor) kötött, így az emelés hatását már a következő kamatfordulókor mindenképpen megérzik. Az emelés hatását ugyanakkor a lakossági hiteleknél sem tudják lenyelni a hitelintézetek, így a forinthitelt törlesztő adósoknak mindenképpen számolniuk kell terheik növekedésével. A lakossági betéteknél viszont már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
A forrásokért folytatott küzdelem meglehetősen erős versenyt eredményezett a piacon, és a jelenleg futó, akciós ajánlatok további srófolására nem maradt sok lehetőség. Annál is inkább, mert már több nagy lakossági szereplő elindította az év végi jutalmazási szezonhoz kapcsolódó akcióit, amelyekhez normál körülmények között irreálisan magas, 7-8 százalékos akciós kamatok is kapcsolódnak.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése

Vészhelyzetben 25 ezer család? Hamarosan dönthet a kormány a babaváró hitelesek sorsáról

Hiába keresel félmilliót? Van, ahol még 11 évnyi fizetés sem elég egy családi házra

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





