Eldorádó Pekingben? Felépülhet a kínai eco-városmag
A világ legmagasabb épületeként számon tartott Burj Khalifa mellett több kínai és amerikai referenciával is rendelkező Skidmore, Owings & Merrill mérnöki iroda egy újabb különleges tervvel állt elő.
Kína fővárosának Dawangjing kerületébe – mely körülbelül 10 kilométerre található a város nemzetközi repülőterétől – egy olyan hipermodern városközpontot terveztek, amely a passzív és az új környezetbarát technológiáknak köszönhetően több energiát termelne, mint amennyit a működtetése során elfogyaszt.
A terv egy olyan nemzetközi megmérettetés első díját nyerte el, melynek fókuszában a város-rehabilitáció korszerű, ugyanakkor energiatakarékos lehetőségei álltak. A pályázat kiírói a hanyatló pekingi városrész feltámasztásának olyan módszereit keresték, mely energia- és víztakarékos megoldásokat kínál, ugyanakkor jó közlekedési rendszerrel ellátott.
A pekingi kerület tervezési hivatala 1,5 millió négyzetméter fejlesztési területet biztosítana a tervek megvalósítására. A látványterveken – az Eldorádóról szőtt mesékhez hasonlóan – arany színekben pompázó új városrész lenyűgözte a bírákat.
“Azt próbáltuk demonstrálni a kivételes projekttel, hogy a technika mai állása szerint igenis meg lehet valósítani olyan városfejlesztéseket, melyek egészen új megvilágításba helyezik az építészetet és gyakorlatilag a nullára csökkentik még egy sűrűn lakott övezet ökológiai lábnyomát is” – mondta a tervező cég vezetője.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





