Nyomtatás indítása
Építési megaprojekt a Duna-parton a Reichstag újjáépítőjével
2010. június 09. szerda
A mintegy százmilliárd forintos önköltségű fejlesztés keretében a Lágymányosi híd déli oldalán, a Duna és a ráckevei folyóág által határolt 14,5 hektáros területen Budapest első fenntartható, környezettudatos városrésze épül meg.

Az Európai Unió elÅ‘írásai szerint egyébként egy évtized múlva már szerte a kontinensen csak olyan házak épülhetnek, amelyek energia szempontjából önellátók.

A Wing Zrt. fejlesztésében megvalósuló, a tervek szerint tíz évig tartó projekt tervezÅ‘je az angol Foster Partners, amely elÅ‘ször vesz részt magyarországi beruházásban. A nevéhez fűzÅ‘dik egyebek mellett a berlini Reichstag újjáépítése, a londoni városháza vagy a pekingi repülÅ‘tér.

A Millenniumi Városközpont folytatásának szánt Duna Passage kerületi szabályozási tervét a múlt hónapban fogadta el Ferencváros önkormányzata, és arra már a fÅ‘város is rábólintott. A Vituki hajdani telkére és környékére a londoni székhelyű tervezÅ‘ cég ívelt vonalú, sajátosan legömbölyített lakóházakat, irodatornyokat álmodott meg. A ma még omladozó raktárakkal, elhagyott gyárudvarral tarkított területen épülnek meg egyebek mellett Budapest legmagasabb új kivitelezésű lakóházai.

"A Wing 2006 óta vásárolta fel folyamatosan a különféle tulajdonosoktól a telkeket, a Vituki magas székháza azonban egy kis területtel továbbra is az intézeté marad" - mondta el Noah M. Steinberg, a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján.