A terület fejlesztési céljai között nem szerepel kaszinóberuházás, konkrétan kaszinó létesítésére vonatkozó megkeresést nem kaptak, annak ellenére, hogy a városnak van koncessziós engedélye ilyen létesítmény letelepítésére - mondta el az MTI-nek a város szocialista polgármestere.
Horváth Klára hozzátette, az adásvételtÅ‘l több százmillió forintos bevételt és több száz új munkahelyet remélnek. A város vezetÅ‘je az ülésen felolvasta a Fidesz helyi elnökének és polgármesterjelöltjének nyílt levelét, amelyben arra kérték az önkormányzatot, hogy a közelgÅ‘ választásokra való tekintettel ne döntsön az ügyben.
A polgármester elmondta: a pályázati kiírásban figyelembe veszik a Fidesz felvetéseit a terület fejlesztési céljáról és arról, hogy az önkormányzat tulajdonrészt szerezhessen az új létesítményben, hogy betekintése legyen a hasznosításba.
Horváth Klára tájékoztatása szerint az önkormányzat a pályázatot a beadástól számított tíz napon belül elbírálja. A szerzÅ‘déskötéskor a vételár felét be kell fizetni az önkormányzatnak, és a teljes vételárról fedezeti igazolást kell bemutatni.
A beruházást 2012. november 30-ig kell befejezni, a szerzÅ‘déstÅ‘l való elállás vagy a beruházás meghiúsulása esetén a vételár 30 százaléka az önkormányzatnál marad. A képviselÅ‘-testület 11 igen szavazattal hozzájárult, hogy egy budapesti cég közvetítÅ‘i díjat kaphasson, ha a pályázatra eredményes jelentkezÅ‘t talál.
Poprády Géza, a Fidesz bábolnai elnöke az MTI-nek elmondta, az ügylet legfÅ‘bb veszélyét abban látja, hogy az önkormányzat az utolsó, tulajdonában lévÅ‘ ingatlanokat értékesíti, és nem marad lehetÅ‘sége településfejlesztésre.
|
Cikk ajánlás
![]()
Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||

