A rövidesen megnyíló, 235 szobás szálloda, az Ablon fejlesztésében kerül megvalósításra. A hazai ingatlanpiacon jól ismert Ablonnak ez az első elkészült szállodafejlesztése, melyet a hagyományaiktól eltérően nem ők maguk fognak üzemeltetni, hanem kiadják azt az egyik legnagyobb nemzetközi szállodaláncnak, a Marriottnak.
A fejlesztés mintegy 20.000 négyzetméteres, melyben a szállodai szobák mellett üzletközpont, nyilvános mélygarázs, vendéglátó egységek, kisebb rendezvénytermek és tárgyalók, valamint egyéb szolgáltatások is helyet kapnak.
A bevásárlóközpont nyitása egyelőre nincs kitűzve, mivel a fejlesztő meg kívánja várni a minimum 70%-os bérbeadottsági szintet, ami a jelenlegi kiskereskedelmi helyzetben igen nagy feladatnak tűnik, de amint sikerül elérni a kitűzött százalékokat, megnyithat a belváros legújabb modern bevásárló részlege is.
Az épület mellett - melyben az Ablon a kétszázezredik Budapesten megépített négyzetméterét ünnepelheti - magára a térre is nagy hangsúlyt fektetnek a beruházók.
A tervek szerint, több száz milliós költséggel, felújítják magát a Blaha Lujza teret is, melynek engedélyezése már folyamatban van. A legfrissebb statisztikai adatok szerint a Blaha Lujza téren naponta 360.000 ember fordul meg, úgyhogy éppen itt volt az ideje a tér szerkezetének és működésének az újragondolására.
A hosszabbtávú jövőre tekintettel, a szomszédos Corvin áruház felújítása is tervbe van véve, és a két kiskereskedelmi egység, a mostani Europeumhoz tartozó bevásárlóközpont, és az új Corvin áruház majdani összekapcsolása. A jelenlegi épület megvalósítása is az egykori Corvin áruház épületéhez lett igazítva, így csak kisebb műszaki akadályok lehetnek a tervek előtt.
|
Cikk ajánlás
![]()
Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||

