Nagy káosz a kisker piacon
A hazai kiskereskedelmi piac egyre átláthatatlanabb. Üzleteket és üzletláncokat számolnak fel, miközben új márkák jelennek meg, és egyes brandek folyamatosan terjeszkednek. Közben bevásárlóközpontok és vásárlóutcák küzdenek komoly nehézségekkel, mégis újabb üzletközpont átadásáról, szerkezetkész állapotba jutásáról vagy alapkőletételéről szólnak a hírek.
A legaggasztóbb, hogy a statisztika még mindig nem mutat határozott javulást. Mikor nyugodhat meg végre a retail piac?
Budapesten jelenleg több mint 1,1 millió négyzetméternyi modern bevásárlóközpontban vásárolhatunk, a szám pedig – a már folyamatban lévő fejlesztésekkel – a jövő év végéig nagyjából 80 ezer négyzetméterrel bővülhet. Ha visszatekintünk az utóbbi két év fejlesztéseire, láthatjuk, hogy 2009-ben csak az Allee-t, 2010-ben pedig csak a Corvin Bevásárlóközpontot sikerült megvalósítani. A válság kirobbanása után több projekt is parkolópályára került, de néhányat ezek közül idén és jövőre várhatóan átadnak. 2011-ben már megnyílt az Europeum, és ősszel várható a KÖKI Terminál, a VÁCI1, valamint a CET nyitása is. Hogy a sor ne legyen ilyen rövid, a Wing nemrég letette a Hegyvidék Üzletközpont alapkövét, így egy kisebb egységgel már 2012 őszére is számolhatunk. A fejlesztések lendülete, az átadás alatt és előtt álló egységek mérete és kínálata sugallhatná azt, hogy a hazai kiskereskedelmi piac újra növekvő pályára állt, és végleg eltűnni látszanak a szektor fölül a viharfelhők.
Tovább a ReSourceinfo.hu cikkére.

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg

Jó szándékkal vezették be, most több százezer forintos pluszköltséget és hónapokig tartó csúszásokat okoz az új szabály

Vészhelyzetben 25 ezer család? Hamarosan dönthet a kormány a babaváró hitelesek sorsáról

Hiába keresel félmilliót? Van, ahol még 11 évnyi fizetés sem elég egy családi házra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





