Novemberben adják át a 130 millióból felújított új Nyugati pályaudvart Bécsben
A bécsi Nyugati pályaudvar (Westbahnhof) integrálásával megálmodott BahnhofCity Wien-West projekt a befejezéshez közeledik. A bevásárlóközpontot, irodaházat és szállodát is magában foglaló komplexum átadására 2011. november 23-án kerül sor.
Aki bevásárolni indul Bécsbe, annak ősztől már nem kell végigsétálnia a Mariahilfer bevásárlóutcán. A Neumann&Steiner építészcsapatnak BahnhofCity Wien-West elnevezésű projektje nemsokára bevásárlóközponttal, irodaházzal és szállodával egészíti majd ki a Westbahnhof-ot, melynek teljeskörű felújítása 2008 októbere óta, a vasúti közlekedés leállítása nélkül zajlott. A pályaudvar műemlékvédelem alatt álló épületében, mely Európa egyik legforgalmasabb útja, a Wiener Gürtel és a Mariahilfer bevásárlóutca találkozásánál fekszik, naponta 43.000 utas fordul meg. Az ingázók az öltözködésre és gasztronómiára fókuszáló új bevásárlóközpontban összeköthetik majd a hazautat egy kellemes bevásárlással. Ősztől a pályaudvar alatt 3 szinten kialakított 17.000 négyzetméteres létesítményben 90 üzlet, vendéglátóegység és szolgáltató várja a vevőket. A német „Motel One” low budget szállodalánc a pályaudvar csarnokától jobbra, négy szinten 441 szobával nyitja meg legújabb, első ausztriai tagját. A BahnhofCity több pontján pedig összesen 13.000 négyzetméteren alakítanak ki irodákat. A komplexum különlegessége a „felhőkapocs” elnevezésű acél összekötő elem, mely a maga 430 tonnájával nehezebb, mint a bécsi óriáskerék. A beruházás költségei 130 millió euróra rúgnak, átadásának időpontját 2011. november 23-ra tűzték ki.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




