Nyolc fővárosi szórakozóhely bezárását kezdeményezik a tűzoltók
Nyolc fővárosi szórakozóhely, diszkó bezárását kezdeményezi a fővárosi tűzoltóság az átfogó tűzvizsgálat eredményeként – közölte Dobson Tibor ezredes.
Nyolcvanhat szórakozóhely ellenőrzésének eredményeként 31 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, összesen mintegy félmillió forintot, egy szabálysértési feljelentést tettek, 13 hatósági figyelmezetést alkalmaztak, illetve nyolc szórakozóhely esetében az illetékes jegyzőnél kezdeményezték a működési engedély ideiglenes bevonását – mondta az FTP főosztályvezetője.
A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) a jogszabályok betartatása, a tűzesetek és a balesetek megelőzése érdekében még január közepén rendelte el az 50 főnél nagyobb befogadóképességű zenés, táncos szórakozóhelyek soron kívüli tűzvizsgálati ellenőrzését.
Az egyik diszkó bezárását azért kezdeményezik, mert építési engedély nélkül átalakították át, míg a többinél a működési engedélytől eltérően üzemeltek.
Dobson Tibor a leggyakoribb hiányosságok között említette, hogy a szórakozóhelyeken a működési engedélyben meghatározott létszámot jelentősen meghaladó személy tartózkodott, a menekülési utakat leszűkítették különböző áruval, göngyöleggel, illetve a kiürítésre szolgáló ajtókat vagyonvédelmi okokra hivatkozva leszűkítették, lezárták.
Sok esetben hiányosságként állapították meg azt is, hogy a tűzoltó készülékeket, a fali tűzcsapokat eltorlaszolták, felülvizsgálatukat, ellenőrzésüket nem végeztették el, a tűzoltó készüléket nem kellő darabszámban tartották készenlétben. Ezen felül előfordult, hogy az elektromos hálózat nem volt megfelelő állapotú.
A vizsgálat előzménye, hogy még szilveszterkor tűz volt a szigetszentmiklósi Ősz utca egyik családi házának pincéjében, melyben körülbelül ötvenen búcsúztatták az óévet. Tizenketten megsérültek, köztük ketten súlyosan, mert nem voltak menekülőutak. A szórakozóhelynek nem volt érvényes működési engedélye. A rendőrség ismeretlen tettes ellen közveszélyokozás miatt eljárást indított.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg

Jó szándékkal vezették be, most több százezer forintos pluszköltséget és hónapokig tartó csúszásokat okoz az új szabály

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




