Nyomtatás indítása
Tesco: jogszerűek voltak az elbocsátások
2010. június 04. péntek
A TESCO szerint jogszerűen jártak el a két szakszervezeti vezető elbocsátásakor, ők szerintük etikátlanul, tisztességtelenül viselkedtek - közölte a cég, miután Gaskó István , a Liga Szakszervezeti Szövetség elnöke azzal vádolta meg az áruházláncot, hogy törvénytelen eszközökkel ellehetetleníti a szakszervezeti tevékenységet.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. tegnap rendkívüli felmondással megszüntette két alkalmazott munkaviszonyát. A cég szerint Bubenkó Csaba és Ivony László - akik a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) vezetői tisztségét is betöltik - a Tesco egyik súlyos balesetet szenvedett munkavállalóját személyesen és családtagjain keresztül is arra próbálta rávenni, a balesete lényeges körülményével kapcsolatban nyilatkozzon úgy, hogy a munkáltatóval szemben minél nagyobb haszonra tehessen szert. Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint mindössze annyi történt, hogy egy munkahelyi balesetet szenvedett dolgozót felvilágosítottak jogairól, a kártérítési igény lehetőségéről.