Nyomtatás indítása
Újabb három bérlővel gazdagodott a Mammut
2010. július 07. szerda
A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ három új bérlővel gazdagodott a Colliers International jóvoltából 2010 első félévében.

Mindhárom bérlő egyéni igények szerint kialakított üzlethelyiséget keresett hosszú távra Budapest egyik legsikeresebbnek tartott üzletközpontjában – tudtuk meg Koroknai Szabolcstól, a nemzetközi ingatlanügynökség kiskereskedelmi divíziójának társigazgatójától.  

A Colliers International közreműködésének köszönhetően a Mammut bérlői mixe újabb minőségi partnerekkel gazdagodott, miután a Humanic 325, a Bambini 125, a Salamander pedig 300 négyzetméterre kötött bérleti szerződést a bevásárlóközponttal. Mindhárom megállapodás tíz éves időtartamra szól.  

A Colliers International részéről Koroknai Szabolcs megerősítette, hogy a jó lokációval rendelkező és rugalmas feltételeket kínáló üzletközpontok a válságos időben is keresettek a bérlők részéről. Az ingatlanügynökség 2010. évi előrejelzése szerint a lassan növekvő fogyasztói igény 2010 második felétől felkelthetik új márkák érdeklődését a magyar piac iránt.

Forrás: Colliers
Cimkék: üzlet , salamander , humanic , Mammut